A magyarországi M5-ös autópályán, Kecskemétnél figyeltek fel a rendőrök egy veszélyesen kacsázó kamionra, amely mindhárom sávot érintve manőverezett, noha semmi sem indokolta ezt. A román rendszámú járművet azonnal félreállították.
A rendőri intézkedés során az alkoholszonda pozitív értéket mutatott, majd a kamion átvizsgálásakor egy bontott doboz sört is találtak a pohártartóban. Az 57 éves kamionsofőrt előállították, megszondáztatták, egy hitelesített légalkoholmérő 3,1 ezrelékes értéket mutatott, ami súlyos ittasságot jelent. A sofőr beismerte, hogy az előző nap végig ivott, és érezte az alkohol hatását vezetés közben.
A férfit őrizetbe vették, vezetői engedélyét bevonták, majd két nap múlva bíróság elé állították. Az ítélet szerint másfél évre eltiltották a vezetéstől (ami csak Magyarországon érvényes), és hatszázezer forintos bírságot kapott.
A magyarországi sajtó „román sofőrről” írt, s bár nem nevezték meg, csak feltételezés, hogy román nemzetiségű, mivel egy Romániában bejegyzett járművet vezetett. De az sem kizárt, hogy nem is román állampolgár, hanem csak az autó volt román felségjelű…
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság ismételten felhívja a figyelmet az ittas vezetés veszélyeire: 1,5 ezrelékes véralkohol-szintnél a baleseti kockázat a tizenhatszorosára nő. Ezúttal csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia.
Az egyébként jellemző, hogy a magyar rendőrség szerint aki „román hatósági jelzésű autót” vezet, az román. Ehhez a szóhasználathoz igazodik a magyarországi média is.