RMDSZ-kongresszus: Kelemen Hunor egyedül indult, és nyert…

Újabb négy évig Kelemen Hunor vezeti a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), miután a szervezet 16. tisztújító kongresszusa bizalmat szavazott neki ma Temesváron – adta hírül az MTI. Ő volt az egyetlen jelölt.

A tisztújítás során leadott 660 érvényes szavazatból 653 igen, 7 pedig nem volt, de csak 665-en vettek részt a voksoláson, noha 835 küldöttnek igazolták a mandátumát – közölte a szavazóbizottság. Ez azt jelenti, hogy a küldöttek jelentős hányada nem vett részt az elnök megválasztásán. Vélhetően otthagyták a kongresszust, hogy hazautazhassanak a május 1-jei munkaszüneti nap biztosította „hosszú hétvégére”…

Az RMDSZ elnöke köszönetet mondott „a bizalomért és a feladatért”. Elmondta, hogy ezután nem marad más, mint folytatni a sok éve elkezdett munkát. (Mint ismeretes, az állatorvosnak tanult Kelemen rádióriporterként került közel a politikához, 1997-ben hirtelen kulturális államtitkárrá nevezték ki, de választott képviselő csak 2000-ben lett. A második Orbán-kormány megalakulását követő 10. kongresszuson váltotta Markó Bélát az RMDSZ élén, 2011-ben.) „A mi szövetségünk eszköz a romániai magyarok kezében. Bízom benne, hogy együtt sikeressé tudjuk tenni a romániai, erdélyi magyar közösséget” – fogalmazott újraválasztásakor.

A megválasztása utáni sajtótájékoztatón egy erősen vitatható kijelentéssel rukkolt ki, amit majd vélhetően meg kell magyaráznia: szerinte az erdélyi magyarság érdeke soha nem ellentétes a román többség érdekével, és ezt fontos felismerni. A híradások arról nem szóltak, hogy kinek kellene ezt felismernie: a magyarellenes többségnek vagy a nyomorgatott kisebbségnek.

A temesvári kongresszus egyetlen nóvummal tudott szolgálni: az RMDSZ immár programszerűen igyekszik a holdudvarát kiterjeszteni a romániai cigányság felé, amelyben jelentős szavazóbázist lát. Az elfogadott dokumentum szerint a nagy számban romák lakta településeken és megyékben saját listáin befutó helyeket biztosít a romák számára számarányuknak megfelelően. A ki nem mondott cél egyértelmű: a romániai magyarság és a párt szavazóinak fogyását részben a cigányok, részben az Erdélyen kívüli románok voksaival szeretnék pótolni a parlamenti bejutási küszöb megugrása érdekében.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Tucker Carlson kiborította a bilit Amerikában

Következő hír

Új kiállítás nyílik a sepsiszentgyörgyi Lábasházban

Related Posts
Total
0
Megosztás