Az Európai Unió lakosságának csaknem 22 százaléka, mintegy 95,3 millió ember volt kitéve a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés kockázatának 2022-ben – közölte ma az EU statisztikai hivatala, az Eurostat. Romániában a lakosság egyharmada nélkülözik, miközben a politikai osztály a pozícióharccal van elfoglalva.
A jelentés szerint az érintett lakosság olyan háztartásban élt, amely a szegénység és a társadalmi kirekesztés, a súlyos anyagi és társadalmi nélkülözés, vagy a munkanélküliség kockázatával szembesült. Az ennek kitettek 2022-es száma és aránya szinte megegyezik a 2021-es adatokkal, tavalyelőtt ugyanis 95,4 millió érintettről számoltak be a tagállami hatóságok, ami szintén az EU lakosságának mintegy 22 százalékának felelt meg.
A szegénység vagy a társadalmi kirekesztés kockázatának kitettek aránya jelentősen eltérő volt az uniós országok között. A legmagasabb értékeket Romániából (34,4 százalék), Bulgáriából (32,2 százalék), Görögországból (26,3 százalék) és Spanyolországból (26 százalék) jelentették. Ezzel szemben a legalacsonyabb arányt Csehországban (11,8 százalék), Szlovéniában (13,3 százalék) és Lengyelországban (15,9 százalék) regisztrálták. A jelentés szerint Magyarországon a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés kockázatának kitettek aránya a teljes lakosságszámhoz viszonyítva 18,4 százalék volt. (Azaz alig fele a romániai aránynak, miközben a balliberális magyar sajtó folyton azt hazudja, hogy Románia mindenben utolérte, sőt már meg is előzte Magyarországot.)
A bukaresti országos statisztikai intézet ma azt is kénytelen volt beismerni, hogy Romániában 7 százalékkal csökkent az ipari termelés az év első négy hónapjában a múlt év azonos időszakához mérten.
A csökkenés leginkább a villamos- és hőenergia, a gáztermelés és -szolgáltatás csökkenésével magyarázható, ez 11 százalékkal esett vissza a tavalyi első négy hónaphoz képest. Éves összevetésben a feldolgozóipar teljesítménye 4 százalékkal csökkent.
2022-ben az ipari termelés éves szinten 1,8 százalékkal maradt el az előző évitől. Az iparban keletkező hozzáadott érték a román bruttó hazai termék mintegy 20 százalékát adja.
Az ellenzék szerint a koalíciós PSD-PNL-RMDSZ-kormány mérlege katasztrofális, az elmúlt 20 év legnagyobb drágulásaival kellett szembenéznie a lakosságnak, miközben Románia költségvetési hiánya 10 milliárd lejjel nő havonta.