Romániai ékszertolvajok Magyarországon

Fényes nappal lopta ki az ékszereket az üzletekből a román házaspár Budapesten, Pápán és Keszthelyen. A nemzeti ünnepen kapták el őket.

Bejelentés érkezett a rendőrségre augusztus 16-án, hogy az egyik balatonfüredi ékszerüzletből ismeretlen tettesek az eladók figyelmének elterelésével közel 11 millió forint értékben aranyékszereket loptak – adta hírül a rendőrségi portál. A balatonfüredi nyomozók azonosították az elkövetőket, és elfogatóparancsot bocsátottak ki az 52 éves román állampolgárságú férfival és 46 éves feleségével szemben. Közben kiderült, hogy Keszthelyen, Pápán és Budapesten is követtek el hasonló bűncselekményeket.

A budapesti rendőrök október 23-án a fővárosban igazoltatták a párt, majd előállították, őrizetbe vették és gyanúsítottként kihallgatták őket. A nyomozók kezdeményezték mindkét személy letartóztatását.

A magyaországim sajtó egybehangzóan „román házaspárról” írt, de ezt óvatosan érdemes kezelni, mert meglehete, hogy ez a csak a hivataloskodó, polkorrekt „román állampolgárok” fordítása/ferdítése. Azt ugyanis senki sem írta meg, hogy milyen nemzetiségű a két tolvaj, ilyen alapon tehát lehetnek romániai románok, magyarok vagy cigányok.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Kifütyült román állami vezetők

Related Posts
Total
0
Megosztás