Az alábbi cikk eredetileg a Brassói Lapok 1930. május 15-iki számában látott nyomdafestéket.
„Nagyvárad, május 13. Nem tévedés, valóban Nagyváradon kell száz utcát elnevezni. De miért? Azért, mert Nagyváradon a belterületen tíz év óta nem történt számottevő építkezés. Talán összesen nem épült fel 50 ház, bérpalota még azokon a helyeken sem, ahol üres telkek képeztek foghíjat. Lakni viszont kellett és a munkásnép, a kisemberek úgy segítettek magukon, hogy telepekből gyűrűt öveztek a régi város köré. Közel háromezer aprói kis házacska épült paticsfalakkal és agyagpadlósan, ahol szegény emberek húzzák meg magukat. Ezeknek a telepeknek rendbeszedése, közművekkel való ellátása a főmérnöki hivatal szerint is 300 millió lejbe kerülne. A mai körülmények között szó sem lehet róla, hogy történjék valami, járdákat képezzenek, csatornázzanak, bevezessék a villanyt, ősi indián falvakra emlékeztetnek ezek a telepek apró, különváló házaikkal névtelenül. Amint ők mondják magukról, nem talál el senki hozzájuk csak a végrehajtó. Most aztán hogy a megoldás stádiumához közeledik az 1930-as népszámlálás, a kényszerűség ráterelte a figyelmet a telepekre. A népszámlálást nem lehet megejteni anélkül, hogy a telepek utcái elnevezést, házai számot ne kapjanak. Több mint száz utcának kellett nevet keresni az állandó választmány által delegált bizottságnak. Bizonyosra vesszük, hogy nehéz munka volt, hiszen a nagy román neveket már szinte kimerítették, amikor levakarták Nagyvárad falairól a régi neveket. A bizottság találékonysága mégsem ismert határt: a száz új utcából 97 román nevet kap és 5 tartja meg majd Nagyvárad egykori polgármestereinek a nevét. Arany János, Petőfi. Jókai Mór, Iványi Ödön a hadvezér, Nagy Sándor, aki Nagyvárad szülötte volt, valamint az ékesnyelvű Pázmány Péter eltörült utcáiról már szó sem esik. Mint ahogy hallgatunk Ady Endréről, akit a nagyváradi modern szellem segített hősi szárnyaihoz a magyar nemzet és irodalom történetében. Ady Endréről egy román kulturtanácsos, Dejeu Péter javaslatára 1922-ben már elnevezték a színházzal szomszédos kis utcácskát. De az elnevezést Nagyvárad egyetlen választott, vagy kinevezett tanácsa sem merte azóta végrehajtani.” (Uccák és sovinizmus – Nagyvárad száz új uccájából csak három kap magyar nevet – Adyról nyolc éve neveztek el uccát, de még most se tették ki a tábláját)
Bizonyára lesznek, akiket érdekel: a fentieket miért éppen a Brassói Lapokból és nem nagyváradi újságokból tudjuk? Nos azért, mert annak idején a román vezetés úgynevezett „ostromállapotot” hirdetett, amely azonban nem vonatkozott az ország egész területére, hanem (a budapesti román követséget idézve) „csak bizonyos helyeken, Bukarestben, Kolozsvárott, Nagyváradon, a besszarábiai határ mentén” volt érvérvényben. (No meg több más magyarlakta „helyen” is – B. E.) Az „ostromállapot” egyebek között szigorú cenzúrát jelentett – ami alól a Brassóban megjelenő lapok mentesültek. Hogy miért, azt csak találgathatjuk…
Boros Ernő
