Tovább eszkalálódik a szudáni polgárháború, amely már két éve sújtja az afrikai országot. Szudán fővárosában, Kartúmban a hadsereg pénteken teljes ellenőrzése alá vonta az elnöki palotát, ezzel jelentős stratégiai sikert könyvelhetett el.
A Szudáni Köztársaság a fekete kontinens harmadik legnagyobb területű országa: több mint 1,8 millió km²-es területével körülbelül ötször akkora, mint Németország. Lakóinak számát 47 millióra becsülik, nagy a szegénység.
A szudáni hadsereg mára teljesen átvette az irányítást Kartúmban az elnöki palota felett, amelyet 2023 áprilisa óta a félkatonai Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) tartottak megszállva. A hadsereg közleménye és a szudáni televízió szerint ez az eddigi legnagyobb áttörés a két éve tartó fegyveres konfliktusban, amely az ország újabb kettészakadásával fenyeget. (2011-ben Dél-Szudán már kivált az egykori történelmi Szudánból.)
Az elnöki palota visszavételét követően az RSF figyelmeztetett: „a harcoknak még nincs vége”. Közlésük szerint fegyvereseik a palota közvetlen közelében maradtak, és ellentámadást indítottak, amelyben egy tucat katona vesztette életét. A hadsereg szerint a lázadók mintegy 400 méterre állomásoznak a palotától, és dróntámadást is végrehajtottak, amelynek során több katona, valamint az állami televízió három újságírója meghalt. A hadsereg videókat is közzétett a közösségi médiában, amelyeken fegyveres katonák éljeneznek a palota udvarán, miközben az „Allah akbar” kiáltás hallható. A felvételeken betört ablakok és golyónyomok láthatók, ami a heves harcokra utal. Szudán információs minisztere is megerősítette az áttörést az X közösségi oldalon: „A zászlót felvonták, a palotát visszaszerezték, a harc a teljes győzelem eléréséig folytatódik.”
A köztársasági hadsereg a bejelentés után házkutatásokat hajtott végre a palota környékén, az RSF fegyvereseit keresve. A katonai erők hónapok óta próbálják visszaszerezni a fővárost, amelyet a háború kitörése után az RSF gyorsan elfoglalt. Az elmúlt hetekben a kormány hadserege a Nílus mentén közelítette meg a palotát, most pedig a stratégiai jelentőségű épület elfoglalásával megerősítheti közép-szudáni pozícióit.
Ennek ellenére az RSF továbbra is ellenőrzés alatt tartja a mkét nagyváros, Kartúm és Omdurman egyes részeit, valamint Nyugat-Szudán jelentős területeit, ahol az utolsó dárfúri város, al-Fasír is harcok színhelye. A felek továbbra is elutasítják a fegyvernyugvást, és mindkét oldal a teljes győzelemre törekszik. Az ENSZ szerint Szudán jelenlegi helyzete „a világ legnagyobb humanitárius katasztrófája”. A civil lakosság, a kórházak és más intézmények elleni támadások mindennaposak, és a harcoknak egyelőre semmi nem szab határt.