Teljesen megsemmisülhet egy svájci falu

Sürgősen evakuálni kellett egy aprócska svájci falu lakosait, mivel a települést sziklaomlás fenyegeti. Brienz kevesebb mint száz lakosának 48 órája volt összepakolni és elhagynia otthonát.

Igyekeztek minden ingóságukat megmenteni, beleértve a teheneiket is, miután geológusok közölték velük, hogy kétmillió köbméternyi szikla omolhat a falura.

A keleti Graubünden kantonban, 1100 méteres magasságban található település szombatra már teljesen kiürült. A falut már korábban is kockázatosnak ítélték, mivel egyre süllyed, aminek következtében az épületei is megdőltek. A talaj stabilizálása érdekében már megkezdődtek a munkálatok, ám a Brienz feletti Insel (sziget) nevű sziklaképződmény mozgása időközben felgyorsult.

Olyan gyorsan történt mindez. Arra számítottunk, hogy több időnk lesz. Nagyon furcsa ez az érzés – közölte egy helyi fiatal a svájci médiával, mielőtt végleg búcsút mondott lakóhelyétől.

Az MTI beszámolója alapján egyelőre nem biztos, hogy a kőgörgeteg magával sodorja a falut, de a legrosszabb forgatókönyv szerint akár egy tényleges hegyomlás is bekövetkezhet, amit azt jelentené, hogy a 100–200 kilométeres sebességgel lezúduló görgeteg 30 másodperc alatt megsemmisíti a települést.

A globális felmelegedés negatívan hat az alpesi környezetre, ami komoly biztonsági aggályokat vet fel a hegyekkel körülvett svájci településeket illetően. 2017-ben, a szintén Graubündenben található Bondót hatalmas földcsuszamlás sújtotta, amely maga alá temette a fél falut, nyolc ember halálát okozva.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Nagyváradi alkotó szoborcsoportja áll Nagybánya főterén

Következő hír

Továbbra is tízezrek várakoznak az USA déli határán

Related Posts
Total
0
Megosztás