TEMESVÁR 36. – emlékkonferencia, istentisztelet, koszorúzás

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a „December 15. – a román–magyar szolidaritás napja” Egyesület emlékező konferenciát szervez december 13-án, szombaton 11 és 17 óra között Temesváron, a gyárvárosi Új Ezredév Református Központ konferenciatermében (a  Iulian Grozescu és Splaiul Morarilor utcák sarkán). A minden érdeklődő számára nyitott rendezvénnyel arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy 36 évvel ezelőtt a Bánság fővárosában pattant ki a forradalom szikrája, amikor románok és magyarok – együtt Temesvár más népeivel és a hit pajzsával megerősítve – kiálltak Tőkés László mellett, és együtt harcoltak a kommunista diktatúra ellen.

A szervezők emlékeztetnek: 1989-ben Temesvár nemzeti és felekezeti közösségei példát mutattak bátorságból és szolidaritásból az ország más településein élő közösségeknek, az összefogásból származó közös akarat pedig csakhamar megbuktatta Európa egyik legsötétebb diktatúráját.

A most szombaton megszervezésre kerülő konferencia kiemelt vendégei a „December 15. – román–magyar szolidaritás napja” Egyesület alapítói: Tőkés László püspök, az EMNT elnöke, egykori temesvári lelkész, Gabriel Andreescu jogvédő, egyetemi professzor, Florian Mihalcea újságíró, a Temesvár Társaság elnöke és Szilágyi Zsolt, egykori temesvári diák, az Erdélyi Magyar Szövetség kül- és nemzetpolitikai kabinetjének vezetője, az Európai Szabad Szövetség alelnöke. Az eseményen jelen lesznek és felszólalnak továbbá a decemberi népfelkelés temesvári, kolozsvári, nagyváradi, marosvásárhelyi, szatmári és székelyföldi szereplői is, akik az egykori történésekre emlékezve osztják meg a jelenlévőkkel gondolataikat.

Az emlékező konferencia két nyelven – románul és magyarul – zajlik, a rendezvényen pedig szinkrontolmácsok segítik a résztvevőket.

Másnap, vasárnap a temesvár-belvárosi református templomban 10 órától Tőkés László hirdeti az igét. Az istentisztelet után a templom falán lévő emléktábláknál koszorúkat helyeznek el (a Mária tér és a Timotei Cipariu utca sarkán).

Az rendezvény Facebook-eseménye és részletes programja ide kattintva tekinthető meg: https://fb.me/e/6wc44NFNQ

 Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája

Total
0
Megosztás
Előző hír

Fritz kiborította a bilit

Következő hír

Tanulmánykötet szovjet fogságba hurcoltakról

Related Posts
Total
0
Megosztás