Tiltakoztak a háromszéki gazdák az autópálya tervezett nyomvonala ellen

Az A13-as, Brassó és Bákó közötti autópálya nyomvonala ellen tiltakoztak a háromszéki gazdák szombaton. Illyefalva, Szentkirály és Aldoboly, valamint a Brassó megyei Vámoshíd lakói járműveikkel kilométeres sorokban vonultak fel Sepsiszentgyörgy határában.

A traktorokból, személygépkocsikból és különböző mezőgazdasági gépekből álló konvoj Sepsiszentgyörgy határától a szentkirályi eltérőig tartott, a szervezők becslése szerint a nyomvonal által érintett mind a négy faluból minden mozdítható járművel kivonultak a tiltakozók, majd végigvonult Illyefalván, Aldobolyon, Vámoshídon, és a szászhermányi körforgalomnál visszafordultak a kiindulópontig.

Benkő Árpád, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) illyefalvi önkormányzati képviselője, a nyomvonal elleni petíció és a szombati megmozdulás egyik kezdeményezője a sajtó érdeklődésére elmondta: „az volt a cél, hogy a tiltakozás a Holdról is látszódjon, de Sepsiszentgyörgyről és Bukarestből mindenképpen, ezt el is értük”. Kifejtette, hogy az autópályát építtető Közúti Infrastruktúráért Felelős Országos Társaságtól (CNAIR) kaptak ugyan egy hivatalos választ a tiltakozó beadványukra, de abban nem mondják ki, hogy változtatnak vagy sem a nyomvonalon, viszont minden érvet felsorakoztatnak a jelenlegi változat mellett. „Fontosnak tartottuk, hogy ne tüntetéssel, hanem párbeszéddel kezdjünk, nekünk is fontos az autópálya, nem az egész nyomvonal ellen tiltakozunk, hanem a településeinket hátrányosan érintő 15 kilométeres szakasz módosítását kérjük. Ha azt megváltoztatják, a következő három éven belül megépülhet a sztráda, ha nem, bírósági úton akadályozzuk meg a projektet. Lehet, hogy arra számítottak, hogy beletörődünk a szerintük megváltoztathatatlanban, ám a szombati tiltakozás jelzi, nem ez történt” – nyomatékosította Benkő Árpád.

A tiltakozáson részt vett Fodor Imre, Illyefalva polgármestere is, aki elmondta, a nyomvonal által érintett négy falu lakói azért tiltakoznak, mert az autópálya túl közel halad el a házaikhoz, elvágja a lakókat a megművelhető földjeik nagy részétől, és mivel a sztráda a főúttal párhuzamosan haladna, a zaj- és a környezetszennyezés rontani fogja a falusiak életminőségét.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Egy talányos közlemény a pluralizmusról

Következő hír

Kilőtték a Parajdra rendszeresen visszatérő medvét

Related Posts
Total
0
Megosztás