Több évtized után magasabb státusba emeli az ír nyelvet az EU

Január elsejétől az ír nyelv is az Európai Unió munkanyelvei közé tartozik, ami azt jelenti, hogy innentől kezdve – az eddigi 23 munkanyelven kívül – írre is le kell fordítani minden uniós dokumentumot.

A lépés csaknem ötven évvel azok után következik be, hogy Írország csatlakozott az Európai Gazdasági Közösséghez, az EU elődjéhez. A kezdetben még csak az uniós szerződéseket szövegezték meg ír nyelven, és csupán 2007-ben vált hivatalosan munkanyelvvé az ír. A blokk azonban felfüggesztette ezt a státust az ehhez szükséges erőforrások, például a fordítói személyzet hiányában, és azóta csak a legszükségesebb dokumentumokat ültetik át az ír nyelvbe.

„Az ír most már egy szinten van az EU többi hivatalos és munkanyelvével, ami megerősíti az állampolgárok és az európai közigazgatási rendszerek közti kapcsolatot” – hangsúlyozta az uniós lépést követően Jack Chambers, az ír nyelvű Gaeltacht régiók minisztere. Jelenleg 170 ír dolgozik az európai uniós intézményekben, és további harminc személy felvételére készülnek az ír kormány nyilatkozata szerint. „Helyénvaló, hogy ebben az évben válik munkanyelvvé az ír, hiszen idén ünnepeljük az ötvenéves évfordulóját annak, hogy Írország aláírta az Európai Gazdasági Közösséghez történő csatlakozásról szóló szerződést” – üdvözölte az újévi uniós döntést Thomas Byrne, Írország európai ügyekért felelős államtitkára is. Hangsúlyozta: a státusváltozás hatására az ír nyelv reneszánszában is reménykednek.

Michael D. Higgins, Írország elnöke pedig kiemelte: „Az ír nyelv felemelése az EU részéről elismerése különleges identitásunknak, sajátos nyelvünknek, amelyet továbbra is őrzünk a többi általunk használt és tisztelt nyelv mellett.”

A kelta nyelvekhez tartozó ír (Gaeilge na hÉireann) ideológiai támogatottsága továbbra is erős, ám a mindennapos használata igen csekély. Írországban az angol és az ír egyaránt hivatalos nyelvnek számít, ám ez utóbbit a 4,9 milliós lakosságnak mindössze egyharmada beszéli, mindennap pedig csupán körülbelül hetvenezren használják.

Közülük a legtöbben a Gaeltacht régióban élnek. A Gaeltacht Írországnak azon részeit jelenti, ahol az ír nyelv ma is a mindennapokban használt nyelv, az ott élő emberek anyanyelve. A Gaeltacht több, egymástól elszigetelt terület összefoglaló neve, amelyek többsége az ír sziget nyugati partján található. A kormány szeretné elérni, hogy az írt a jövő generáció is megőrizzék, így a nyelvet kötelezően oktatják a helyi iskolákban.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Az EU-zöldnek minősítené az atomenergiát, Berlin háborog

Következő hír

Lincselésveszély miatt rohamrendőrökre volt szükség egy halálos balesetnél a Sóvidéken

Related Posts
Total
0
Megosztás