Tömegverekedés tört ki a szerb parlamentben

A Belgrádban történtekről ellentmondó információk keringenek, de több forrás is azt állítja, hogy az ellenzéki képviselők támadtak a kormánypárti képviselőkre.

A liberális-demokrata ellenzék tagjai rátámadtak a kormánypárti képviselőkre a szerb parlament ülésén, amiből tömegverekedés alakult ki – írja a magyar kormánypárti sajtó. A konfliktus akkor kezdődött, amikor az ellenzék az Újvidéken történt tragédia áldozatainak tiszteletére megtartott néma csend után próbálta elhagyni a termet. A történtekről ellentmondó információk keringenek, de több forrás is megerősítette, hogy az ellenzéki képviselők erőszakosan támadtak a kormánypárti képviselőkre. Viszont éppúgy lehetséges, hogy a populista kormánypárt, az SNS emberei támadtak rá az ellenzékiekre, akik szerint „a mindent átszövő korrupció” és a „szakszerűtlenség” okozta az újvidéki vasútállomás előtetőjének leszakadását és 15 ember halálát.

A jelentések szerint szóváltásból indult a verekedés, amely gyorsan fizikai konfliktussá fajult. Az ellenzéki képviselők papírokat dobáltak, köpködtek, és ököllel is támadtak. Ana Brnabić, a parlament leszbikus elnöke folyamatosan a nyugalomra szólította fel a képviselőket, de felszólításait figyelmen kívül hagyták. A rendbontás a parlament balkonjára is átterjedt, ahol az ellenzék folyamatosan sípokkal törte meg a csendet.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Hegyizene – közeli tájakon

Következő hír

Hamarosan bejelentik a közel-keleti tűzszünetet?

Related Posts
Total
0
Megosztás