Továbbra is kritikus a helyzet Parajdon

A román környezetvédelmi miniszter szerint Parajdon továbbra is kritikus a helyzet, mert a régi bánya mennyezete folyamatosan erodálódik – számolt be a politikus tegnapi helyszíni terepszemléje után az állami hírügynökség.

Mircea Fechet a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának vezetője, Raed Arafat, valamint Tánczos Barna pénzügyminiszter és Bogdan Ivan gazdasági miniszter társaságában tekintette meg a Korond-patakvégre megindult elterelési munkálatait.

Fechet szerint igyekeznek mielőbb finanszírozási forrásokat találni a Kis-Küküllő vizének sótalanítására, hogy újra ivóvízhez jusson azoknak a településeknek a mintegy 40 ezer lakója, amelyeken vészhelyzetet rendeltek el. Közölte, hogy az országos vízügyi igazgatóság péntek reggel 3,1 millió lejt utalt ki a Korond-patak áradásának kockázatait csökkentő víztározók megvalósíthatósági tanulmányára.

A Korond-patak elterelésével kapcsolatban pedig arról számolt be, hogy a Salrom által megbízott kivitelező megkezdte egy biztonsági meder kiásását, és megérkeztek a víz ideglenes elvezetésére megrendelt csövek is. Közölte azt is, hogy a patak vízhozama csökkent. Eközben Fechet szerint a hazai és a külföldi szakértők elemzik az elárasztott bánya szerkezeti stabilitását biztosító műszaki megoldásokat és a tárnákat megtöltő több millió köbméternyi sós víz biztonságos eltávolításának módozatait. A miniszter ígérte, hogy hamarosan megállapítják azokat az összegeket is, amelyekkel kompenzálják a bányakatasztrófában érintett vállalkozók veszteségeit.

Közben az ellenzéki nacionalista és bulvársajtó arról cikkez napok óta Romániában, hogy a parajdi sókitermelés az „ország külföldiek általi kirablásának” egyik epizódja: magyarországi, ausztriai és svájci gátlástalan vállalkozók profithajszolása okozta a mostani tragédiát a Sóvidéken, akik „befektetőkként” jelentkeznek, de valójában csak kizsákmányolják Románia adottságait és népét…

Total
0
Megosztás
Előző hír

Rendben lezajlott a csíksomlyói búcsú

Következő hír

Dokumentumeltüntetési akció – a rendszerváltás (?) után

Related Posts
Total
0
Megosztás