Tüntetéshullám várható egész Európában

Az Európai Unió legnagyobb üzletét 25 év tárgyalás után sikerült tető alá hozni azzal, hogy aláírták Paraguayban az EU és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodást, de a sikert beárnyékolja a gazdák elégedetlensége. A vámok csökkentését és a régiók közötti kereskedelem élénkítését célzó egyezmény életbe lépéséhez még szükséges az Európai Parlament jóváhagyása. Emellett a Mercosur tagállamainak – Argentínának, Brazíliának, Paraguaynak és Uruguaynak – is ratifikálniuk kell a megállapodást.

A korrupciós ügyei miatt köztörvényes bűnözőként számontartott, máig el nem ítélt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint az egyezmény a világ legnagyobb szabadkereskedelmi övezetét hozza létre. Máris felröppentek találgatások: hány millió eurós kenőpénz üthette a korrupt német nő és közvetlen munkatársai markát – ahogy az korábban a Covid-vakcínák és különféle ukrajnai bizniszek esetében is gyanítható.

A megállapodásnak köszönhetően a két térség közötti vámok 90 százaléka fokozatosan megszűnik, vagy jelentősen csökken. „Ez a megállapodás határozott üzenetet küld a világnak: a tisztességes kereskedelmet választjuk a vámok helyett, a termékeny, hosszú távú partnerséget pedig az elszigeteltség helyett” – emelte ki az Európai Bizottság német elnöknője.

A két térség közötti kereskedelem értéke 2024-ben elérte a 111 milliárd eurót. Az együttműködés összesen mintegy 700 millió fős piacot fed le. Az EU elsősorban gépeket, vegyipari termékeket és járműveket exportál, míg a Mercosur-országok főként mezőgazdasági termékeket, ásványkincseket, cellulózt és papírt szállítanak az uniós piacokra.

A Mercosur-megállapodást a napokban szavazták meg az uniós országok állam és kormányfői, a többségi szavazás azért lett eredményes, mert a mindig hintapolitikát folytató, ide-oda billegő Olaszország az utolsó pillanatban mégis az egyezség mellé állt. Így a szabadkereskedelmi szerződést elutasító országok, köztük egyebek mellett Magyarország, Franciaország, Lengyelország, Ausztria és Írország kisebbségbe kerültek a szavazáson.

De az európai gazdák nem törődnek bele a Mercosur-egyezménybe, január 20-ára ismét több ezer fős tüntetést szerveznek a legnagyobb európai termelői érdekképviseletek, ezúttal Strasbourgba, az Európai Parlament épületéhez. Erre Romániából is érkeznek tiltakozók, ahol egyébként haza- és nemzetárulással vádolják a gazdák és a mögéjük felsorokozott ellenzék a balliberális Bolojan-kormányt, amely egyébként mindenben lefekszik Ursulának és klikkjének, miközben otthon egyre-másra vezeti be a népnyúzó megszor1ításokat.

A gazdák attól tartanak, hogy a vámmentesen érkező mezőgazdasági alapanyagok komoly versenyhátrányt okoznak nekik, mivel a harmadik országokban kevésbé szigorú szabályok vonatkoznak az élelmiszer-előállításra, így jóval alacsonyabb költségek mellett képesek olcsóbb termékeket előállítani. Ezek a bizonytalan eredetű élelmiszerek elárasztják majd az uniós piacot.

Ezzel szemben a profithajhász, multinacionalista-globalista ipar üdvözli a megállapodást, mivel az uniós ipari termékek új piacokra léphetnek, míg a gyártáshoz szükséges alapanyagok behozatala jóval kedvezőbb lehet.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Bagarja és a többi békebarát

Következő hír

A gyoroki „ősmagyar” villamos

Related Posts
Total
0
Megosztás