Újabb RMDSZ-es polgármestert ítéltek bársonyszékvesztésre

A Legfelsőbb Bíróság szerdai jogerős ítélete szerint összeférhetetlenség állt fenn Nyakó József érmihályfalvi polgármesteri tisztsége és a vállalkozásában betöltött vezetői szerepe miatt a 2012 és 2014 közötti időszakban, ezért a partiumi település elöljárója elveszíti tisztségét – és ezt maga az RMDSZ hírportálja, a Maszol.ro közölte ma.

Nyakó József tíz éve tölti be a Romániai Magyar Demokrata Szövetség színeiben a magyar–román határon fekvő, mintegy tízezer lakosú, 82,5 százalékban magyarok lakta falusias kisváros polgármesteri tisztségét. A portálnak elmondta: azért került összeférhetetlenségi helyzetbe, mert tíz évvel ezelőtt a könyvelője nem iktatta a cégbíróságon azt a határozatot, amelyben rögzítették a vállalkozásából történt kilépését. Ezért az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) eljárást indított ellene, amely a szerdán kihirdetett jogerős ítélettel végződött. Vagyis ezúttal is másra mutogat.

A jogi procedúra szerint a legfelsőbb bíróságnak hivatalosan is közölnie kell határozatát az érmihályfalvi önkormányzat jegyzőjével és a Bihar megyei prefektussal. Ezt követően a kormánymegbízottnak hatvan nap áll a rendelkezésére ahhoz, hogy visszavonja Nyakó József polgármesteri mandátumát. Hogy kapkodni nem fog, arra mérget lehet venni, hiszen Dumitru Țiplea prefektus annak a román kormánykoalíciónak az embere, amelynek az RMDSZ is tagja. Ezt követően a jelenlegi alpolgármester, a szintén RMDSZ-es Karsai Attila veszi át a polgármesteri teendők ellátását, amíg a kormány ki nem írja az új polgármester-választást. Ha egyáltalán kiírja…

A 68 éves Nyakó József időközben elérte a nyugdíjkorhatárt. Kijelentette: a tisztségtől megválik, de továbbra is aktív kíván maradni a közéletben. Ami azért ad aggodalomra okot, mert sem polgármesterként, sem helyi RMDSZ-elnökként nem tudott közmegelégedésre dolgozni és működni. „Uralmát” folyamatos elégedetlenségek, botrányok kísérték, miközben Érmihályfalván, az érmelléki homokon „állni látszék az idő, / bár a szekér szaladt” (Petőfi).

Total
0
Megosztás
Előző hír

Nesze neked észak-erdélyi autópálya!

Következő hír

Búzát kéne vetni Ukrajnában, nem fegyvereket

Related Posts
Total
0
Megosztás