Újabb tiszás botrányok

Takács Péter szerint Hegedűs Zsolt szakmai hibái is hozzájárulhattak ahhoz, hogy a budapesti Szent János-kórház elektromos hálózatát a klímatelepítéssel túlterhelték, miközben az intézmény MR-készüléke augusztus óta javításra vár. A volt fideszes államtitkár szerint a tiszás egészségügyi miniszternek abba kellene hagynia a bohóckodást és dolgoznia kellene.

Az Észak-budai Szent János Centrumkórház (korábbi nevén Szent János Kórház) Magyarország egyik legjelentősebb és legnagyobb múltra visszatekintő egészségügyi intézménye, amely Észak-Buda lakosainak nyújt komplex fekvő- és járóbeteg-ellátást.

„Mister Hegedűs a Madách Színházban bohóckodik, illetve az én évekkel ezelőtti belső levelezésemet olvasgatja, miközben a Szent János-kórházban az áramingadozás miatt még augusztusban meghibásodott MR-készüléket azóta sem sikerült megjavítani” – írta Takács Péter, hozzátéve: ráadásul a meghibásodás okáról nem adnak rendes tájékoztatást.

Az egészségügy területén a Tisza kormányzásának első 5 hónapjában egyetlen látványos intézkedést hajtottak végre: 3,6 milliárd forintos erőltetett klímásításba kezdtek. De még ezt sem tudták jól csinálni! – írta Takács, hozzátéve, hogy sok kórházat vontak be, de kevés helyen valósult meg komoly légtechnika kiépítése. Ahelyett ugyanis, hogy a kész tervekkel bíró, az Orbán-kormány megkezdett programot folytatták volna, telepakolták a kórházakat ún. split-klímaberendezésekkel.

Takács Péter hangsúlyozta: „Mi szóltunk előre. Figyelmeztettük őket, hogy ezek sem infekciókontroll szempontjából nem mindenhol megfelelők kórházi körülmények közt, sem az elektromos hálózat nem bírja ezt a terhelést. Két éve, amikor a klímákkal támadtak, egyértelműen elmagyaráztam: nem a szándék vagy az anyagi erőforrás a gátja a klimatizált kórtermek bővítésének. Egyszerűen az elektromos hálózat nem bírná a terhelést, összeomolhat a kórház elektromos hálózata és veszélybe kerülne a betegellátás, ha nem lennénk tekintettel a betáp maximális terhelhetőségére.”

Az egykori államtitkár szerint Magyar Péter kormányfő politikai akarata és Hegedűs Zsolt táncos lábú miniszter dilettantizmusa felülírták a józan ész és a fizika törvényeit. Így történt, hogy a Szent János-kórház 800 amper maximumra tervezett trafóállomásán az erőltetett klímatelepítésnek betudhatóan majdnem 1200 amper terhelés lett. „Borítékolható volt a meghibásodás” – írta.

Takács hangsúlyozta, az ágazatirányítás egy szakma. „Nem értettek hozzá 5-6 éve sem, amikor a Covid-védekezés miatt támadtak, nem értettek hozzá 2 éve, amikor hőmérőzéssel hergeltek a kórházakban, és nem értenek hozzá most sem” – írta. a volt egészségügyi államtitkár.

Közben még a balliberális médiában is kiverte a biztosítékot az a videó, amelyen a két vidéki tiszás képviselőnő, Dicső Viktória szabolcsi almatermesztő és Barna-Szabó Szilvia nyírségi háziorvos örömtánccal ünnepelte a pártjuk parlamenti frakciója által elfoglalt Szabad György Irodaház tetején azt, hogy egyes fideszes képviselők mentelmi jogát felfüggesztette a tiszás többség, valamint hogy hatósági üldözésben van részük az egykori kormánypártok köreihez tartozott vállalkozóknak és közéleti szereplőknek.

A máig tisztázatlan körülmények között hatalomra juttatott TSZ-párt „jelesei” között egyre több idétlenül, sőt idiótán viselkedő politikus borzolja a magyarországi közvélemény idegeit, a Róma utcáin ugrabugráló, táncikáló Magyar Péter kormányfő, az Országház lépcsőin rángatózva vonagló Hegedűs miniszter, a frakciószékház tetején illegő-billegő „honanyák”, Viktória és Szilvia csak „a jéghegy csúcsa”…

Total
0
Megosztás
Előző hír

Együtt voltunk, együtt maradunk!

Related Posts
Total
0
Megosztás