Újraindul a legfelsőbb bíróságon az 1989-es forradalom pere

Mai sajtótájékoztatóján Gabriela Scutea legfőbb ügyész bejelentette: újraindul a román legfelsőbb bíróságon az 1989-es forradalom pere, amelyben Ion Iliescu volt államfőt (a címképen) emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják.

A katonai ügyészek 2019 áprilisában küldték el a legfelsőbb bíróságnak a vádiratot, a per azonban elakadt az előzetes szakaszban, amelyben felek kérelmeit és kifogásait, illetve a bizonyítékok törvényességét vizsgálják meg. A legfelsőbb bíróság végül 2021 novemberében több hiányosságra hivatkozva visszautalta a katonai ügyészségnek a vádiratot.

Gabriela Scutea emlékeztetett arra, hogy Ion Iliescu mellett emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják Gelu Voican Voiculescu volt kormányfőhelyettes és Iosif Rus tartalékos tábornokot, a román légierő volt parancsnokát is.

A legfőbb ügyész elmondta, hogy idén márciusban újraindították a bűnvádi eljárást a három vádlott ellen. A katonai ügyészségnek sikerült kiküszöbölnie a vádiratból a legfelsőbb bíróság által jelzett hiányosságokat, így most újra bíróság elé állíthatják őket.

Az ügyészek szerint 1989 decemberében, Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor félreállítása után az állam vezetését a Ion Iliescu irányította Nemzeti Megmentési Front Tanácsa (CFSN) vette át, amely hatalmának legitimálása érdekében rémhírkeltéssel provokált ki fegyveres összetűzéseket. A szándékosan előidézett terrorista pszichózisban december 22-30. között 857 személy meghalt és 2382-en megsebesültek.

Total
0
Megosztás
Total
0
Megosztás