A Nyugat máig nem érti, hogy miért vonultak be az oroszok Ukrajnába. Egyesek birodalmi ambíciókról, mások megelőző csapásról beszélnek. Van viszont a háborúnak egy vetülete, amiről kevés szó esik, de annál fontosabb: Ukrajna rendkívül gazdag természeti kincsekben, felbecsülhetetlen értékű, eddig feltáratlan gáz-, olaj-, szén-, urán- és egyéb források rejlenek a föld alatt. A háború tétje részben az, hogy ezek nyugati vagy orosz kézbe kerülnek-e.
A Mit rejt az ukrán föld? című, a Magyar Demokrata hetilapban megjelent elemzésében Szalma György elöljáróban leszögezi: a posztszovjet Ukrajna altalajában hatalmas természeti kincsek rejtőznek. Az ismert lelőhelyek legnagyobb része azonban olyan területeken fekszik, amelyeket az orosz haderő már leválasztott vagy le fog választani Ukrajnáról. Az ukrán energiahordozók és más altalaji kincsek nagyobb része azonban a háború kitöréséig feltáratlan maradt, miközben jó eséllyel lehetett volna arra számítani, hogy a feltárások során újabb és újabb lelőhelyeket azonosítanak. Ukrajna vezetése a nagyszerű lehetőségek ellenére sem kezdett neki a saját források kinyerésének. Annak ellenére sem, hogy felhasználásuk nemcsak az energiaszektorban, hanem az ország más iparágaiban is elősegíthette volna a növekedést.
Pedig a kedvező adottságok már jóval korábban is rendelkezésére álltak Ukrajnának, a Szovjetunió felbomlása után ugyanis tudást, kutatóintézeteket, gép- és hadiipart, hatalmas acélműveket örökölt meg az új ország. Gyakorlatilag ingyen hozzájutott mindehhez. Nagyszerű lehetőségek birtokában volt Kijev, nemcsak természeti kincsekben, hanem hozzáadott értékben is, így minden képessége megvolt ahhoz, hogy a Szovjetuniótól való függetlenedés után középhatalmi státust szerezzen. Jogosan merül fel a kérdés, hogy a kedvező adottságok ellenére miért nem történt semmi az altalaji kincsek felhasználása érdekében? Hogy jutott oda Ukrajna, hogy a háborút megelőző évtizedekben Moldovával versengjen Európa legszegényesebb országának státusáért?
Nos, a függetlenség elnyerése óta eltelt három évtizedben az ukrán oligarchák fejlesztés helyett inkább lerabolták az egész országot, előbb orosz, majd nyugati jóváhagyással. Ostoba mohóságuk azonban éppen kapóra jött Amerikának: amíg az ország erejének elprédálásával voltak elfoglalva, addig sem tették rá a kezüket az értékes területekre. Aztán 2014 után a helyi oligarchákat részben külföldiek váltották fel, megjelentek az amerikai „befektetők” és az ország „jóakarói”, a Moszkva felé orientálódó kiskirályok pedig közben lassan kiszorultak Ukrajnából.
Az orosz vezetőkben már ekkor megszületett a szándék arra, hogy megakadályozzák az ukrán kincsek amerikaiak és más nyugatiak általi megszerzését. Különösen, hogy az érintett területek lakossága túlnyomó részben orosz etnikumú, így az egyre oroszellenesebb ukrán politika miatt Oroszország feljogosítva érezte magát arra, hogy bevonuljon Ukrajnába. A hadműveletek elején mindenki arra számított, hogy Oroszország hamar legyűri szomszédját, és egy Moszkvához hű kormányt ültet hatalomba. Ám minél tovább tartanak az összecsapások, annál inkább kitűnik, hogy Moszkva célja nem Ukrajna teljes elfoglalása volt, hanem inkább a nyersanyagokban gazdag, orosz ajkú területek megszerzésére törekszik. Erre pedig reális esély mutatkozik. A hadműveletek vége az lehet, hogy az oroszok Harkovtól lefelé haladva építenek ki állásokat, és elvágják Ukrajnát a Fekete-tengertől. Amennyiben ez megtörténik, Ukrajna csekély ipari kapacitású, energiavásárlásra szoruló, fejletlen mezőgazdasági országgá válik. Egyedüli gazdasági értékként a csernozjom, a híres ukrán fekete föld marad meg ukrán kézen.
Kérdés az, hogy érdekes marad-e Amerika számára Ukrajna az ásványkincsekben gazdag keleti és déli területek nélkül is vagy sem. Jelen tudásunk szerint stratégiai szempontból továbbra is fontos szerepet kap az amerikai tervek kivitelezésében, ütközőállamként nagyszerűen használhatják majd, miközben folyamatosan nyomás alatt tarthatják Oroszországot – írja Szalma György. A megmaradt mezőgazdasági területek értékét pedig szintén nem szabad lebecsülni. Bár a búzaföldek birtoklása a Joe Biden USA-elnök fiához hasonló „üzletembereket” nem hozza lázba, akadnak olyan piaci szereplők, akik látnak fantáziát a mezőgazdasági lehetőségek kiaknázásában. Az agrárpotenciál ugyanis, amellyel Ukrajna rendelkezik, a 21. században hatalmas léptékekben felértékelődött. A szóban forgó területeket Európa legjobb termőföldjeként tartják számon. Ukrajnát nevezték a Szovjetunió éléskamrájának, ma pedig az európai és világ élelmiszer-ellátásának meghatározó szereplője. Hogy a közelebbi példáknál maradjunk, Ukrajna Oroszországgal együtt látta el Európát gabonával és étolajjal – csak hogy két olyan terméket emeljünk ki, amelyekből napjainkban már hiány mutatkozik Nyugat-Európában.
Ám hatékony mezőgazdaság gépesítés és műtrágyagyártás nélkül ma már nem létezik. Mindkettőhöz olcsó energiára, üzemanyagra és földgázra van szükség. Ukrajna, Belarusszal és Oroszországgal együtt, a műtrágyagyártásban is a világ élmezőnyében állt, de saját gáz-, olaj- és szénlelőhelyeinek elvesztésével, olcsó energiahordozók nélkül viszont a mezőgazdaság költséghatékony működtetése lehetetlenné válik, tehát az ország gazdasági jövője erősen kérdéses.
Ukrajna a háborút tetemes adóssággal, romokban álló városokkal fogja befejezni. Az adósság pedig napról napra növekszik majd. Azt ugyanis senki nem gondolhatja, hogy az ukránoknak juttatott fegyverszállítmányok ingyen voltak. Az adományként kapott fegyverekért ugyan senki nem kér majd pénzt, azok jelentős részben kimustrált eszközök voltak, amelyeket a felajánló ország már amúgy is leselejtezett volna, azonban jelentős mennyiségű felszerelés és fegyver érkezett tisztán üzleti megállapodások alapján is. Ezek ellentételezésére pedig aligha lesz képes az ország a háborúból éppen kikecmeregve.
Nyugati barátai azonban kidolgozhatnak egy olyan konstrukciót, hogy az adósságtörlesztés termőföldek bérleti jogának odaadományozásával is megtörténhessen. Kijev amúgy sem fogja tudni működtetni saját gazdaságát. A háborúban ugyanis Ukrajna nemcsak ipari képességeinek a javát, az energiaforrásai feletti rendelkezést veszíti el, hanem mindezekkel párhuzamosan egy súlyos demográfiai válság körvonalai is kirajzolódnak a láthatáron. A háború kitörése előtti békeévekben cirka tízmillió ukrán vándorolt ki gazdasági okokból, a fegyveres konfliktus kezdete óta pedig újabb milliók hagyták maguk mögött hazájukat. A negyvenmilliós ország így csak a menekültek és gazdasági kivándorlók miatt veszített majdnem 15 millió embert, az elcsatolt területek lakosságára pedig szintén nem számíthat többé. A helyzetet súlyosbítja, hogy a háborús menekültek jelentős része aktív korú felnőtt, akik jó eséllyel a békekötés után sem akarnak majd visszatérni a végletekig legyengített országba, ahol a lebombázott házaik romjain kívül semmi nem várja őket.
