Körülbelül egymillió menekült befogadására készülünk, és az ukrán–lengyel határokon a következő órákban befogadópontokat létesítünk – nyilatkozta a lengyel hírügynökségnek Pawel Szefernaker lengyel belügyminiszter-helyettes.
A politikus nyolc ilyen fogadópont megnyitásáról beszélt, ahol az érkezők ételt, illetve egészségügyi ellátást kapnak, és tájékoztatják őket az alapvető tudnivalókról. Németország is felajánlotta segítségét Lengyelországnak „nagyfokú menekültmozgás esetére” – mondta Nancy Faeser német szövetségi belügyminiszter.
A The Independent című brit lap összeállításában a lengyel előkészületeken túl megemlíti, hogy – Magyarországhoz hasonlóan – Szlovákia is katonákat vezényelt Ukrajnával közös határaira az érkező menekültek biztonságos fogadásához.
Sanna Marin finn miniszterelnök egy sajtótájékoztatón elmondta, országa is felkészült az ukrajnai menekültek fogadására. A kormányfő szerint feltételezhető, hogy az érkezők az Európai Unió tagállamaiba vezető határátkelőket választják majd, mivel az EU-ban vízummentesen utazhatnak.
Maia Sandu moldovai elnök szükségállapotot rendelt el, és bejelentette, több ezer menekültet képesek befogadni. Csütörtökig mintegy 1900 menekült érkezett a Moldovai Köztársaságba – írja a The Independent.
Sajtóinformációk szerint az EU országaival a határátkelők mindaddig nyitva maradnak, amíg a kijevi Legfelsőbb Tanács nem szavazza meg a lezárást a hadi állapot kihirdetése miatt.