Kijev megerősítette, hogy megtartják Dmitro Kuleba ukrán és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter találkozóját az antalyai (Törökország) diplomáciai fórum margóján, ezért Moszkva is arra számít, hogy a tárgyalás megvalósul – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő mai moszkvai sajtótájékoztatóján.
Hozzátette, hogy az orosz fél azért hisz különösen a találkozó létrejöttében, mert a fórumot megrendező Törökország volt a kezdeményezője. Kuleba és Lavrov megbeszéléséről elsőként Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter nyilatkozott, aki szintén jelen lesz az eseményen.
Zaharova elmondta, hogy Lavrov az antalyai tanácskozáson felszólalva ki fogja fejteni a nemzetközi ügyekkel kapcsolatos orosz álláspontot.
Közben Vologyimir Zelenszkij ukrán elnök egyre-másra mondja követelőző-fenyegetőző beszédeit a különböző csatornákon, hol NATO-protekciót, hol a szomszédok fegyveres beavatkozását, hol nagyobb katonai támogatást (vadászrepülőket és katonákat) kérve, Európát és Nyugatot téve felelőssé azért, mert nem fékezik meg az oroszokat. Tegnap már arról szóltak a hírek, hogy a lengyel kormány kész azonnal és ingyen felajánlani az ukrán légierőnek az összes MiG-29-es vadászgépét, sőt kérte, hogy a többi NATO-tagállam is tegyen így. Moszkva azonnal óva intette a nyugati katonai tömböt, hogy még látszatát is kerülje el annak, hogy Oroszországgal konfrontálódni akarna.
Magyar idő szerint ma hajnalban a Pentagon szóvivője, John Kirby kockázatosnak és irracionálisnak nevezte a lengyel ötletet, így valószínűleg a MiG-29-esek egyelőre maradnak Lengyelországban.
Friss hír, hogy Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője nemrég Moszkvában újságíróknak azt mondta: az Amerikai Egyesült Államok de facto gazdasági háborút folytat Oroszország ellen.