Varga Csaba csúcstámadás️a nem jött össze

A sikeres akklimatizáció, majd az elmúlt napok heves havazásai után, egy megnyílni látszó időjárási ablakot kihasználva, Varga Csaba nagyváradi hegymászó szerdán elindult az Annapurna 8091 méter magas csúcsára.

Az alpinista – civilben építész – kommunikációs csapatának beszámolója szerint Vargának időközben egy magyar mászótársa is akadt. A marosvásárhelyi Csomor Lászlóval próbálták pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül elérni a világ tizedik legmagasabb hegycsúcsát.

Szerdán a 2-es táborban aludtak, majd másnap átkeltek a „Crosshair kuloáron”,  és már havazásban érték el a 3-as tábort (6400 méteren). Innentől felfelé már derékig érő hóban kellett volna mászniuk a csúcsig, így felmérve a helyzetet, Varga Csaba és a többi fent tartózkodó hegymászó úgy döntött, hogy nem folytatják az utat a csúcs felé, és tegnap visszaereszkedtek a 4200 méter magasan lévő alaptáborba.

„Csaba csalódottan vette tudomásul, hogy hiába a jó felkészülés, a sikeres akklimatizáció és a kiváló erőnlét, ezúttal a körülmények nem engedték fel a csúcsra. Csabi, büszkék vagyunk rád, a hegyek megvárnak” – írta a Belényesben 1982-ben született hegymászó újabb himalájai expedícióját támogató Hazajáró Honismereti és Turista Egylet.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Magukra húzták a vizes lepedőt

Következő hír

Húsvéti tűzszünet Kelet-Európában?

Related Posts
Total
0
Megosztás