Az RMDSZ elnöke a Recorder.ro című bukaresti internetes portálnak adott egy hosszabb interjút, ami június 10-én jelent meg az „Outsider politic” című projekt keretében, ebben Kelemen Hunor egyebek mellett kijelentette: a román titkosszolgálatok militarizált működése, a gyenge parlamenti ellenőrzés és a civil vezetők hiánya továbbra is megoldatlan probléma Romániában.
Az RMDSZ elnöke szerint a rendszerváltás óta egyetlen államfő sem hajtotta végre azokat a reformokat, amelyek korszerűbbé és átláthatóbbá tehették volna a szolgálatok működését. Ez egyébként azokra a román sajtóban a hét elején megjelent vélekedésekre rímel, amelyek szerint Nicușor Dan jelenlegi államfő
egy éve csak hebeg-habog, totojázik, teng-leng, de semmit sem teljesített kampányígéreteiből, különösen azokból nem, amelyek a poszkommunista állam reformját irányozták elő.
Az RMDSZ elnöke megerősített: a román titkosszolgálatok működésével kapcsolatos alapvető problémák több mint három évtizede megoldatlanok. Ezek ma is militarizált struktúrák, a demokratikus kontroll fölöttük nem elég erős. (Mondhatta volna azt is, ha merte volna, hogy teljesen hiányzik, sőt mi több, ezek a mélyállami struktúrák kontrollálják magát az „eredeti román demokráciát”.) A rendszerváltás után létrejött állambiztonsági intézmények jelentős részben a korábbi Securitate struktúráira épültek, az irányítás, a toborzás és a képzés is a kommunista diktatúra öröksége.
Kelemen szerint a szolgálatokat szabályozó törvények elavultak, és bár az évek során több alkalommal is felmerült a reform szükségessége, egyik kezdeményezés sem vezetett eredményre. „Egyetlen államfő sem tett érdemi lépést ezen a téren. Vagy nem tudták, mit kellene tenniük, vagy nem akarták megtenni, vagy úgy gondolták, még nem jött el az ideje” – fogalmazott.
Bár expressis verbis nem mondta ki, de közvetve elismerte: a Comunitatea Națională de Informații (CNI) nevű titkosszolgálati konglomerátum (nemzeti információs közösségnek lehetne fordítani a 7 szolgálatból álló struktúrát) gyakorlatilag állam az államban. Ezt azért is kell tudnia, mert őt akkor sem tájékoztatták a szervek erről-arról, amikor miniszterelnök-helyettes volt. Előfordult, hogy „valakik valahol eldöntötték”: mit kell a kormánynak tennie. Kelemen Hunor beismerte: a román állam működésében még magas politikai szinten sem teljesen átlátható, hogyan és hol születnek meg bizonyos döntések…







