Életének 89. évében tegnap Kolozsváron elhunyt Murádin Jenő művészettörténész, művészeti író, szerkesztő, publicista, egyetemi docens, az erdélyi művészet egyik legavatottabb ismerője – közölte a kolozsvári sajtó.
Az erdélyi örmény családból származó Murádin Jenő 1937. november 23-án született a Kolozs megyei Harasztoson (románul Călărași, korábban Hărăstaș, németül Wahldorf), amely a trianoni diktátumig Torda-Aranyos vármegye Felvinci járásához tartozott. Murádin László (1930–2021) nyelvész öccse felsőfokú tanulmányait 1958–63 között végezte a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem történelem-filozófia szakán. 1967–88 között a kolozsvári Igazság napilap művészeti rovatvezetője volt, 1988–90 között a Napsugár gyermekirodalmi lap főszerkesztője, majd 1990-ben főmunkatársa. 1991-től a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán oktatott.
Kutatási területe a 19–20. századi magyar művészet volt. Több száz művészeti és kritikai írásában behatóan foglalkozott a kortárs képzőművészettel. Tanulmányai a Művészettörténeti Értesítő, Művészet, Új Művészet, Korunk, Igaz Szó, Utunk és A Hét című folyóiratokban jelentek meg.
Murádin Jenő 2005-től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja volt. Az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek (EME) alapító tagja, a Barabás Miklós Céhnek és a Román Képzőművészek Országos Szövetsége kritikai szakosztályának tagja volt. Számos erdélyi képzőművészről jelentetett meg monográfiát (mások mellett Klein József, csíkmindszenti Nagy István, Gruzda János, Nagy Oszkár, Thorma János). Több műve jelent meg a nagybányai művésztelepről és művészeiről, az erdélyi festőiskolákról, és külön kiadványban foglalkozott a temesvári szecessziós üvegfestményekkel, az aradi Szabadság-szoborral, a kolozsvári Mátyás-szoborral és alkotójával, Fadrusz Jánossal. Gy. Szabó Béla és Szervátiusz Jenő művészete is külön könyvének a tárgya.
Könyve jelent meg a 20. századi erdélyi magyar metszetművészetről, Szathmári Pap Károly erdélyi országgyűlési arcképcsarnokáról, de az elpusztult vagy megsérült erdélyi magyar emlékműveket és történetüket is kiadványban mutatta be. Tárlatnyitó beszédeivel, műkritikáival elsősorban az erdélyi, majd 1990 után a magyarországi képzőművészeti közéletnek is jeles közreműködője volt.
Munkásságáért 2001-ben Németh Lajos-díjjal, 2002-ben A magyar kultúráért érdeméremmel, 2009-ben Arany János-éremmel tüntették ki.
