Világszerte drasztikusan emelkednek az omikronos járványmutatók

Úgy tűnik, eddig egyetlen koronavírus-variáns sem volt olyan mértékben fertőző, mint az omikron. Az is igaz, hogy a Dél-afrikai Köztársaságban detektált variáns nem okoz olyan erős tüneteket, mint a korábbi változatok. Míg az USA-ban tesztekkel lépnek fel az omikron ellen, addig Európa-szerte újabb korlátozások bevezetésével igyekeznek megakadályozni a vírus továbbterjedését.

A mai nappal életbe léptek az omikron koronavírus-variáns terjedésének lassítását szolgáló járványügyi korlátozások az összes német tartományban – emelte ki a Magyar Távirati Iroda. A legújabb szabályok közül például az egyik az, hogy a magán-összejöveteleken csupán tíz beoltott személy tartózkodhat. Az éjszakai klubokat bezárják, és minden nagy eseményt, beleértve a futballmérkőzéseket is, ezentúl zárt ajtók mögött rendezik meg.

Úgy tudni, az éttermekbe továbbra is csak olyan személyek léphetnek be, akik igazolni tudják, hogy be vannak oltva vagy korábban átestek koronavírus-fertőzésen. Az intézkedések célja az, hogy eltántorítsa az embereket a nagy szilveszteri ünnepségek tartásától és részvételétől.

„Most nincs itt az ideje a nagyszámú összejöveteleknek” – hangsúlyozta a helyzettel kapcsolatban Olaf Scholz kancellár a múlt héten. A német egészségügyi minisztérium alá tartozó Robert Koch Intézet, amely a fertőző és a nem fertőző betegségek kutatásával és nyomon követésével foglalkozik, a mai napon 21 080 új koronavírus-fertőzést jelentett. A halottak száma 372-vel nőtt, összesen 110 805-re emelkedett.

Franciaország is szigorítja a korlátozásokat az omikron növekedése miatt. „Egy film, amelynek nincs vége” – így jellemezte Jean Castex miniszterelnök a jelenlegi helyzetet, amikor a válságügyi kormányülést követő sajtótájékoztatón ismertette az új intézkedéseket. Január 3-tól kötelezővé válik a távmunka, a beltéri rendezvényeken pedig 2000 főre korlátozzák a nyilvános összejöveteleket. Januártól havi további 100 eurót fizetnek az intenzív osztályok ápolónőinek, javítandó az egészségügyi személyzet munkakörülményeit.

Franciaországban több mint százezer új fertőzést regisztráltak szombaton – ez a legmagasabb szám a járvány kezdete óta az országban. A kormány mégsem rendelt el szilveszteri kijárási tilalmat, sőt a miniszterelnök kijelentette: január 3-án a gyermekeknek iskolába kell menniük.

A brit kormány viszont idén már nem hoz újabb járványügyi korlátozásokat. Sajid Javid egészségügyi miniszter a BBC angol televíziónak hétfő este úgy nyilatkozott: Angliában az új koronavírus-fertőzéses esetek 90 százalékát az omikron vírusvariáns okozza, azonban ez a variáns sokkal kisebb eséllyel okoz súlyos megbetegedést, mint a korábbi változatok. A brit egészségügyi minisztérium hétfő esti adatai szerint országszerte jelenleg 8240-en vannak kórházban koronavírus-megbetegedés miatt. Az MTI úgy fogalmaz, hogy az omikron vírusvariáns megfékezése érdekében életbe lépett jelenlegi angliai szabályozás alapján oltási igazolást vagy frissen elvégzett koronavírus-gyorsteszt negatív eredményét kell felmutatni a belépéshez az éjszakai szórakozóhelyekre és a nagy tömegeket vonzó rendezvényekre.

Továbbá ismét kötelezővé vált a maszkok viselése a legtöbb zárt angliai közösségi intézményben, köztük a színházakban és a mozikban, és a kormány otthoni munkavégzést is javasol mindazoknak, akik számára ez lehetséges. Skóciában, Walesben és Észak-Írországban ennél szigorúbb intézkedések vannak érvényben a regionális kormányok rendelkezései alapján, többek között minden közösségi rendezvényen biztosítani kell az egyméteres távolságtartást.

Félő, hogy az Egyesült Államokban az omikron variáns terjedése túlterheli a kórházakat és megakasztja az utazásokat is. Anthony Fauci, az Egyesült Államok allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézetének (NIAID) igazgatója arra buzdította az embereket, hogy kerüljék a nagy újévi összejöveteleket, főleg azokat, ahol nem ismerik az összes vendég oltottsági állapotát. A Johns Hopkins Egyetem vasárnapi adatai szerint az Egyesült Államokban naponta átlagosan több mint 198 ezer új Covid–19-megbetegedést regisztrálnak. Ez 47 százalékkal magasabb, mint egy héttel ezelőtt, és a legmagasabb ilyen szám január 19-e óta. A koronavírus omikron variánsának terjedése közvetlenül érintette a légi személyzetet és a földi szolgáltatókat is, ezért az amerikai United és Delta Airlines légitársaság több mint 200 belföldi járatát törölte a napokban.

A közép-kínai metropoliszban, Hszianban (Senhszi tartomány) mintegy 13 millió embert helyeznek vesztegzár alá egy még tisztázatlan eredetű újabb koronavírusjárvány-góc felbukkanását követően. A múlt szerdán életbe lépett intézkedés az első, teljes várost érintő vesztegzár Kínában azóta, hogy tavaly lezárták a pandémia első helyszínét, a 11 millió embernek otthont adó Vuhant (Hupej tartomány).

A helyi hatóságok felfüggesztették a városba irányuló, valamint onnan induló közlekedést, Hsziant csak külön engedéllyel lehet elhagyni. A Global Times című kínai lap arról számolt be, a Hszianban élők pánikszerűen rohanták meg a boltokat az elmúlt napokban, hogy elegendő készletet halmozzanak fel, miután a vesztegzár értelmében háztartásonként egy ember kétnaponta mehet majd csak el bevásárolni. A városban működő 3574 tanintézet bezárta kapuit, az órákat online tartják meg.

 

(Fotó: Reuters)

Total
0
Megosztás
Előző hír

Lengyelországi harc az oltásellenesekkel

Következő hír

Már Varga Judit ellen is karaktergyilkosságra vetemedett a baloldal

Related Posts
Total
0
Megosztás