Itt a pestis, hol a pestis?

Két egymás utáni hírben jelentette a román állami hírügynökség, hogy miközben 80 %-kal csökkent a sertéspestisgócok száma tavaly az Európai Unióban, Romániában több mint tízezer disznót kell elpusztítani egy Szatmár megyei farmon, ahol épp most ütötte fel a fejét a pestis.

Tavaly jelentősen visszaszorult az Európai Unióban az afrikai sertéspestis terjedése, de továbbra is elővigyázatosságra van szükség – közölte ma az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA), amelyet az AFP idézett. Az EFSA legfrissebb jelentése szerint 2022-ben 374 fertőzési gócot azonosítottak az EU tagállamaiban, ami 79 százalékkal kevesebb az egy évvel korábban jegyzettnél. Romániában, Lengyelországban és Bulgáriában különösen jelentős volt a visszaesés – emelték ki, de a csökkenés ellenére Romániában terjedt a leginkább a fertőzés, itt volt az EU-szerte azonosított gócpontok 87 százaléka, összesen 327.

A vaddisznóknál kimutatott fertőzések száma 40 százalékkal csökkent az EU-ban tavaly 2021-hez mérten. Az afrikai sertéspestis 2014-es megjelenése óta ez volt az első év, amikor csökkenést jegyeztek a vaddisznók esetében – jegyezte meg az EFSA. „Bár legutóbbi jelentésünk biztató adatokat tartalmaz, amelyek arra utalnak, hogy a vírus terjedésének megállítására tett erőfeszítések eredményesek lehetnek, uniós szintem korántsem mindenhol pozitív a kép, és továbbra is elővigyázatosnak kell lennünk” – fogalmazott az EFSA ügyvezető igazgatója, Bernhard Url.

Az afrikai sertéspestis jelenlétét összesen nyolc uniós ország sertéstelepein mutatták ki: Németországban, Bulgáriában, Olaszországban, Lettországban, Litvániában, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában. Az EU-val szomszédos országok közül Észak-Macedóniában, a Moldovai Köztársaságban, Ukrajnában és Szerbiában romlott a járványhelyzet tavaly. A szomszédos országokban azonosított 159 gócpontból 107 Szerbiában volt.

Az afrikai sertéspestis az emberre nem veszélyes, a sertések esetében azonban szinte kivétel nélkül halálos kimenetelű. A betegség Afrikában jelent meg, majd átterjedt Európába és Ázsiába, több száz millió sertés pusztulását okozva.

A legújabb sertéspestisgóc a szatmárvidéki Kismajtény községben alakult ki egy farmon. Az itt tenyésztett több mint 10 ezer állatot el kell pusztítani; a település körül 3 kilométeres körzetben biztonsági zónát (ebbe Nagymajtény és Gilvács is beleesik), 10 kilométeres körzetben pedig megfigyelési zónát alakítanak ki – döntött az illetékes megyei testület.

 

Total
0
Megosztás
Előző hír

Száztizenegy év a tervtől a megvalósításig

Következő hír

Sztrájkfenyegetés az egészségügyben is

Related Posts
Total
0
Megosztás