A nagyváradi önkormányzat betiltotta a szexuális deviánsok és más aberráltak július 26-ra tervezett Pride Oradea nevű felvonulását – közölte az esemény szervezője, az Ark Oradea Egyesület.
A helyi sajtó szerint az önkormányzat arra hivatkozva nem engedélyezi a felvonulást, hogy a szervezők által megjelölt 11 útvonal mindegyikén munkálatok vagy más rendezvények lesznek, alternatív útvonalat viszont nem ajánlottak. Az Ark Oradea szerint a tiltással, immár harmadik éve egymás után „a helyi vezetés kirívóan megsérti az olyan alapvető, alkotmányban védett jogokat, mint például a szólásszabadság és a gyülekezés szabadsága”.
Emellett a szervezők úgy döntöttek, hogy így is megtartják a felvonulásukat egy általuk kijelölt útvonalon, erről értesítették a hatóságokat is, hogy biztosítsák a Pride-nak nevezett provokatív, a normalitást és jóérzést, a keresztény erkölcsöt sértő demonstrációt. A külföldről manipulált és pénzelt szervezők szerint a tiltás a törvények megsértését jelenti és veszélyes precedenst teremt országos szinten. Az elöljáróságot az alapvető jogaik megsértése miatt be akarják perelni.
Előzőleg a nagyváradi püspökök és más egyházi elöljárók közös levélben fordultak a város elöljáróihoz, aggódásuk kifejezve, amiért a békés és normális együttélést ilyen nyugatmajmoló, családellenes, abnormális stb. rendezvényekkel akarják megzavarni egyes „progresszívek”.
Amennyiben a tiltás ellenére szombat délutánra tervezett felvonulást mégis megtartják a város központjában, a hatóságoknak kutya kötelességük lesz fellépni az illegális provokáció ellen és eljárni a szervezőkkel szemben.

