Elnöke, Izsák Balázs aláírásával adott ki közleményt augusztus 20-a alkalmával a Székely Nemzeti Tanács Marosvásárhelyen A két haza ethosza – jövőt formáló küldetés címmel. Alább olvasható.
Szent István király öröksége a múltban gyökerezik, átível a történelmen és a jövő felé mutat. Államot alapított, hazát teremtett a magyaroknak, egységes közigazgatást hozott létre, amely századokon át feltétele lett a magyarság nyelvi és nemzeti egységének. Értjük egymás szavát, mert a magyar királyság közjogi alapjai nem engedték a közösségek nyelvi-kulturális szétfejlődését. Tőlünk nyugatra a hűbéri magánjog ugyanúgy képes volt államokat építeni, de egyben termékeny táptalaja lett a nyelvek és nyelvjárások széttagolt sokféleségének.
„Nyelvében él a nemzet.” Ez a magyar nemzettudat alapköve – és ezt is Szent István királynak köszönhetjük. Ez az örökség ma is arra kötelez bennünket, hogy közösségünk szabadságát és egységét megőrizzük.
A huszonegyedik században a Szent István-i örökség két feladatban ölt testet:
– Magyarország szuverenitásának védelmében,
– Székelyföld autonómiájának kivívásában.
Egyik sem pusztán politikai követelés, hanem történelmi felelősség.
A magyar állam függetlensége és a székelység önrendelkezése egymást erősítő küldetés: a két haza ethosza. E küldetés része az a polgári összefogás is, amely az európai polgári kezdeményezésben öltött testet. A nemzeti régiók mozgalma ebből nőtt ki, és abban erősít meg bennünket, hogy az európai közösség jövője nem képzelhető el a nemzeti közösségek önazonosságának tisztelete nélkül. Ez az európai üzenet ad erőt a székelység küzdelméhez, és ez ad nemzetünknek jövőképet.
A magyar nemzet egysége túlélte a történelem legnagyobb megpróbáltatásait.
Trianon után is fennmaradt, mert a magyarok ragaszkodtak hazájukhoz, és mert Székelyföldön a közösség többsége megőrizte magyarságát. Ez a hűség ma is él, és ma is cselekvésre ösztönöz. Ezért Szent István napján nem csupán emlékezünk, hanem megerősítjük a jövőbe vetett hitünket.
Hűséget fogadunk Magyarországnak, ragaszkodást Székelyföldnek, és elkötelezzük magunkat, hogy a szabadság, az összetartozás és az önrendelkezés eszméjét valóra váltjuk. A jövőt tervezni és érte cselekedni: ez a mi Szent István-i örökségünk.
A két haza ethosza nem csupán múltunk öröksége, hanem jövőnk záloga.