A TiSza Párt elnöke intésére az október 23-i nemzeti ünnepre ismét feltámadt a magyargyűlölet ördögi, Gyurcsányék által is csepegtetett formája, amelynek célkeresztjébe ezúttal a Budapestre érkező külhoni fiatalok kerültek – írja a fővárosi sajtó.
A külhoni magyar fiatalokkal szembeni gyűlölettel árasztotta el a közösségi médiát Magyar Péter. A TiSza Párt elnöke magáévá tette a nemzeti ünnepre készülve a külhoni magyarok elleni, Gyurcsány Ferencet idéző retorikát. Magyar Péter ezúttal az ’56-os hősökre emlékező fiatalokat sértegette, azt állítotva, nem is tudják, milyen rendezvény miatt jönnek Budapestre. A gyűlöletet ezt követően az elkötelezett tiszások is átvették.
„Legyenek buszok akkor is, amikor a börtönbe szállítják őket” – fenyegette egy tiszás kommentelő Magyar Péter bejegyzése alatt a Rákóczi Szövetség megemlékezésén résztvevő fiatalokat. Egy másik Kádár-relikvia szerint pedig szégyellniük kell magukat az ’56-os hősökre emlékező fiataloknak. „Szégyellje magát az a külhoni, akinek még ehhez is van képe! Ez már mindennek a teteje” – jelentette ki.
A gyűlölet perceiben részt vállalt Magyar Péter egyik politikusa, Remete László is, aki azt a kérdést kezdte el pedzegetni, hogy a külhoni magyarok egyáltalán tudnak-e magyarul. „A fiatalok tudnak magyarul? Vagy talán külföldről érkezett buszos statiszták?” – tette fel a provokatív kérdést a tavalyi önkormányzati választáson csúfosan elbukó tiszás politikus.
Mindeközben volt olyan hozzászóló, aki láthatóan azt se tudta, miről beszél Magyar Péter, csak a jól betanult propagandaszöveget másolta be a kommentek közé. A bejegyzésben minden, a balliberális oldal szókészletében megtalálható sértés szerepelt. A vidékiek lenézése, buszoztatás, vásárlási utalvány osztogatása, pedofilozás. Mindeközben előre is menekült a kommentelő, azt állítva, hogy több százezer olyan Tisza-szavazó van, aki a békemenet ellenében szervezett tiszás háborús meneten kora és elfoglaltsága miatt nem tud majd részt venni.
Sokan hihették, hogy Gyurcsány Ferenc visszavonulásával és volt pártja összetöpörödésével végre eltűnik majd a külhoni magyarokat támadó retorika a magyarországi politikai életből, az október 23-i nemzeti ünnepre készülődvén azonban Magyar Péter ezt a balos hagyományt is felélesztette, teli szájjal kezdett mocskolódni egy Facebook-bejegyzésében. A brüsszelita zsebmessiás a balliberális, külhoni magyarokat gyalázó retorikának megfelelően azt állította, már most is több tucat külföldi rendszámú busz parkol Budapesten a Műegyetem rakparton és a Bem téren, amelyekkel a rettegő hatalom több ezer gyereket és külföldi honfitársunkat szállította a fővárosba, elkerülve a holnapi lebőgést. Sokan közülük azt se tudják, milyen rendezvényre hozták őket.
Magyar Péter külföldi rendszámos buszokkal való riogatása azonban különösen aljasra sikerült. Ugyanis a buszokkal a Rákóczi Szövetség meghívására, külhoni fiatalok érkeztek egy október 22-én, a Műegyetem rakparton tartott megemlékezésre. Mára pedig külhoni civil szervezetek egész sora szervezett fővárosi csoportos kirándulást a nemzeti ünnep rendezvényein és a békemeneten való önkéntes részvétel céljából.
Magyar Péter gyűlölködése termékeny táptalajba hullt az orránál fogva vezetett baloldali szavazótábor magterületén. Akik eddig a szocialistáktól hallgatták „rettegve”, hogy 23 millió román veszi majd el a munkájukat, azok mostanra a TiSza Párt mögé soroltak be, és Magyar Péter is ugyanezt mondja nekik, csak még aljasabb módon, immáron fiatalokat támadva.
