Szökésben: kinek sikerül, kinek nem

Egyre több különös szökési kísérletre derül fény Ukrajnában: rengeteg katonaköteles férfi menekülne a mozgósítás elől. Az életüket mentik.

Már a kijevi rezsim is kénytelen beismerni: egyre több hadköteles korú férfi próbál különféle módszerekkel kijutni az oroszokkal háborúban álló országból. A Zelenszkij-diktatúra pedig nem hajlik a kapitulációra, a rezsim nyilván a saját túléléséért küzd. Az embercsempész-hálózatok is igyekeznek kihasználni azt, hogy erőszakos toborzás zajlik, ami elől sokan külföldre menekülnének.

A sajtó korábban arról számolt be, hogy egy szervezett hálózat akár negyvenezer dollárért csempészett ki katonákat a frontról, a fizetséget pedig kriptovalutában szedte be. De megtörtént, hogy használaton kívüli gázvezetéken keresztül csempészték át a férfiakat az Európai Unió területére. És épp Kárpátalján bukott le egy olyan pénzszállító mikrobusz, amiben dezertált katonákat vittek volna át az ukrán határon. Azt nem tudni, hogy ezt a módszer hányszor és mióta használták.

Tegnapelőtt egy 31 éves férfi kisrepülőgéppel hagyta el az országot, majd egy romániai mezőn landolt, Szucsáva megye határában. A szántóföldön leszállt gép a bukovinai Csernyivci megye felől érkezett. A helyszínre riasztott román határrendészek a pilótát a Vicovu de Sus-i kirendeltségre vitték kihallgatásra. A hatóságok tiltott határátlépés, valamint engedély nélküli repülőgépvezetés miatt indítottak ellene eljárást.

Szlovákiában, mégpedig Kassán a rendőrök egy 23 éves ukrán férfit állítottak elő, miután egy üzletből péksüteményt próbált lopni. Az igazoltatás során derült ki, hogy a férfit nemzetközi elfogatóparancs alapján keresik. A kijevi hatóságok azzal gyanúsítják, hogy hadköteles korú férfiak illegális határátlépésében segédkezett.

A Bihus.info oknyomozó portál szerint ukrán hadköteles férfiak egy csoportja pedig úgy próbálta elhagyni az országot, hogy Petro Csornyij énekes kreatív stábjának tagjaiként tüntették fel magukat. Mások csoportosan vágnak neki a zöldhatárnak Szlovákia és Magyarország fel, a román hegyimentők meg rendszeresen hoznak le félhalott ukrán katonaszökevényeket a máramarosi havasokból.

Ukrajna nyugati és déli régióiban egész iparág épült a szökött katonák és a behívást elkerülni kívánó férfiak kimenekítésére az országból.

Total
0
Megosztás
Előző hír

A híres székely hálózatkutató kiállítása a Műcsarnokban

Következő hír

Oroszországból figyelmeztették a magyarokat

Related Posts
Total
0
Megosztás