A Brassó megyei Salvamont tájékoztatása szerint egy személy megmentésére irányuló akció van még folyamatban szombaton a Bucsecs-hegységben, ahol egy magashegyi futóverseny több résztvevőjének is elsősegélynyújtásra volt szüksége a hideg, ködös idő és a helyenként jéggel borított terep miatt.
A Salvamont szerint a Transylvania 100 elnevezésű versenyen eddig 16 incidenst jeleztek. A hegyimentőknek három szakadékba esett személyt kellett kimenteniük, nyolc személyt a túraútvonalon szedtek össze és szállítottak fedél alá. Négy személynél pedig hipotermiás tünetek jelentkeztek, de ők megtagadták a kórházba szállítást.
Volt egy medvés incidens is: a nagyvad kijött a túraösvényre, de a hegyi csendőrökkel közösen sikerült kezelni a helyzetet.
A Brassó megyei Salvamont Facebook-oldalára írt bejegyzés értelmében az akciók rendkívül nehéz körülmények között zajlanak a rossz idő miatt, de jelenleg már csak egy mentőakció van folyamatban, és több hegyimentő-egység is részt vesz benne. Az futóverseny részvevői felkészületlenül, óvatlanul és nyári körülményekben bízva vágtak neki a kétezer méter fölötti hegynek, ahol még a tél uralkodik.
Korábban a belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főosztálya (DSU) közölte, hogy a hatóságokat szombat délelőtt riasztották a Bucsecs-hegységben levő Mălăiești-menedékház környékére, ahol egy versenyen részt vevők közül többen megcsúsztak a jéggel borított szakaszokon, és elestek, illetve szakadékba csúsztak. Az első információk szerint a mentőcsapatok többek között három személyt fedeztek fel egy szakadékban a Țigănești menedékhely közelében. Az információk szerint egyikük több sérülést szenvedett, de eszméleténél van. Egy másik személy kihűltn a harmadik pedig medence- és kéztörést, valamint koponyasérülést szenvedett, de szintén eszméleténél van.
A rossz időjárási körülmények és a látótávolságot 100-150 méter alá csökkentő sűrű köd miatt a SMURD-helikoptert nem tudják jelenleg bevetni, de készenlétben áll.







