„A legjobban megkínzott római katholikus rend Erdélyben a premontrei” – ezzel a mondattal kezdődik a Brassói Lapok 1928. február 2-iki lapszámában megjelent Éjszakai házkutatást rendezett a sziguranca a nagyváradi premontrei rendházban című cikk. A két világháború között csupán ez a Brassóban kiadott újság ugyanebben a témakörben több tucat hasonlóan fájdalmas tárgyú cikket publikált. Amelyek közül az alábbiakban csak kettőből idézek részleteket.
Brassói Lapok, 1936. szeptember 2. „A nagyváradi premontrei rendház vagyonát az állam javára írták át. (…) Dr. Szilágyi Dózsa, a rend főnöke, a következőkben nyilatkozik érdeklődésünkre: – Mik voltak az előzmények? – érdeklődünk. – Amikor engem a kolozsvári hadbíróság kihallgatott, akkor feltűnt nekem, hogy az ügyész Cséplő Péternek egy 1896-ban megjelent könyvéből a következő szakaszt olvasta fel: »…ezen épületek a promentreieknek adattak át és pedig nem örök birtokul, hanem csak kezelésbe, amíg a főgimnázium az övék lesz«.” Valóban, Cséplő Péter könyvének 158. oldalán ott van ez a szerencsétlen mondat, amelyet Kolozsváron a mellünknek szegeztek. De ugyanennek a könyvnek egy másik fejezetében a Diplomae Restitutionalról is szó van, amelyet 1802-ben I. Ferencz király adott ki, mikor a bencéseket, cisztercitákat és a promentrei rendet visszaállította, és ott áll a Cséplő könyv 154. oldalán, hogy: Praemonstratenses habebunt pro futuro duss Praelatures Jaszopiensem quippe cum cua conjugentur Paraepositurae de Letesz et Magno-Varadinensis ac Csornensem, cum cua perindebinae paepositur de Türje et Jánoshida conjugentur qui administrationem Parochiarum ante obasitionem Praehabitaram absque aggrario fundi religionarii praestituri sunt Gymnasiaa utem sequentia providencia obtinebunt Jaszopienses quid Leucsoviense, Rosnaviense, Ungvariense et Magnovaradiense.
Eszerint tehát, úgy a leleszi, mint nagyváradi, csornai, lőcsei, rozsnyói és ungvári intézmények és épületek a rend jogos tulajdonai. Szilágyi Dózsa végül kijelentette, hogy mindent elkövetnek jogaik tudatában, és törvényes úton azonnal megfellebbezik a telekkönyvi átírást.
Ennyi történt, pontosabban az, hogy a járásbírósági végzéssel a premontrei rend iskolaépületét, rendházát és templomát átírták az állam tulajdonába – Ghibu Onisifor egyetemi tanár adott be erre vonatkozólag kérvényt a járásbírósághoz. Beadványában elmondja, hogy szerinte ezeket az épületeket csupán használat céljaira adták át a rendnek azzal a kötelezettséggel, hogy a rend azokban tanítani fog. Miután pedig a rend nem tanít és tulajdonképpen nem is létezik, nem jogi személy Romániában, tehát nincs joga többé ezekhez az ingatlanokhoz. Úgy tartja, hogy 1870-ben, amikor az épületeket a telekkönyvbe feljegyezték, tévesen írták azokat a rend tulajdonába, mert az államot kellett volna tulajdonosként feltüntetni. A beadványt Bodnar teleki könyvvezető nyomban referátummal látta el. Történelmi fejtegetésekkel indokolja meg azt, hogy Ghibu Onisifornak igaza van és az iskola, templom és rendház nem a rend tulajdona. Ennek alapján hozta meg a járásbíróság a végzést, amely szerint eleget tett Onisifor Ghibu kérésének és az összes ingatlanokat az állam tulajdonába írta át. A rendet meg sem hallgatták ebben az ügyben. Ott azt sem tudták, mi készül. Holott a telekkönyvi rendtartás értelmében fontosabb kiigazításoknál a felek is meghallgatandók. Gondoljuk, ez eléggé fontos átírás volt. Jogilag az a helyzet, hogy a rend igenis létezik. A vallásügyi minisztérium 1927-ben okiratilag elismerte, hogy a romániai rend elvált a régi szervezettől és külön szervezetet létesített. Egyetlen igazság az egészben a hajszák mögött annyi, hogy a rend nem tanít. Az oktatást azonban a rend nem a saját akaratából szüntette be. Egyszerűen betiltották és azóta hiába kísérleteztek ezerszer is, hogy a tanítást újra kezdhessék. Amint értesültünk, a rend felülvizsgálattal fog élni a határozat ellen.
Brassói Lapok, 1937. szeptember 16. „Egy héttel az állam javára történt birtokba vétel után az egészségügy minisztérium elrendelte a szentmártoni rendház és a Félix-fürdő visszaadását a nagyváradi premontreieknek. Amint ismeretes, egy héttel ezelőtt Ghibu Onisifor egyetemi tanár, állami egyházi szakértő vezetésével az állam illetékes képviselői az állam, illetőleg az egészségügy minisztérium nevében birtokba vették a premontrei rend szentmártoni rendházát és gazdaságát, valamint a rend tulajdonát képező Félix-fürdőt. (…) A nagy feltűnést keltett ügyben kedden váratlan fordulat történt, amennyiben az egészségügyi minisztérium utasította a nagyváradi telekkönyvi hatóságokat, hogy a Ghibu professzor kérésére történt telekkönyvi átírást semmisítsék meg és a rendet helyezzék vissza a szentmártoni rendház és a Félix-fürdő birtokába.”
Brassói Lapok, 1937. szeptember 17. „Bancila dr., Bihar megye prefektusa, szerdán a sajtó képviselői előtt nyilatkozott. A megyefőnök kijelentette, hogy a rendház és a fürdő birtokbavétele törvényszerűtlen formák között történt, ezért rendelte el a miniszter a visszaadást. V. I.”
Boros Ernő
