Június 8-ig kellett benyújtaniuk vagyonnyilatkozatukat az új magyar parlamenti képviselőknek, a leadott dokumentumok pedig az Országgyűlés honlapján nyilvánossá is váltak. Az intézkedés alapvető célja, hogy átláthatóbbá tegye a közpénzekkel és közbizalommal járó tisztségeket betöltők vagyoni helyzetét. A budapesti sajtó elképedve számol be a Tisza Párt politikusainak gazdagságáról, miközben a választási kampányuk végig arról szólt, hogy ők az egyszerű nép egyszerű, szegény, elnyomott gyermekei.
Példának okáért: milliárdos nagyságrendű részvényvagyon, több száz millió forintnyi megtakarítás és külföldi ingatlan is szerepel Kapitány István frissen közzétett vagyonnyilatkozatában. A gazdasági és energetikai miniszter korábban a Shell egyik vezetőjeként dolgozott, ami a dokumentumban feltüntetett vagyoni helyzetén is meglátszik.
Az arrogáns miniszternek értékpapírokban és részvényekben összesen 17,14 millió euró, valamint 58,7 millió forintnyi befektetése van (ebből 13,74 millió eurót részvények tesznek ki), rendelkezik egymillió forint készpénzzel, bankszámláin és egyéb pénzköveteléseiben összesen pedig mintegy 113 millió forintot tart forintban, euróban és angol fontban. Vagyonnyilatkozatából az is kiderült, a Shell globális alelnökeként havi 49 millió forintot keresett. Összesen négy ingatlanban érdekelt: 50 százalékos tulajdonrésze van egy második kerületi kivett beépítetlen területben, egy balatongyöröki telken, ahol egy bontandó ház áll, ugyancsak felerészben tulajdonosa egy 600 négyzetméteres telken álló 340 négyzetméteres üdülőnek a spanyolországi Malagában, valamint negyedrészt egy balatongyöröki 2233 négyzetméteres zárt kertnek is.
Műtárgyakat nem vallott be, de két autója is van: egy 2013-ban vásárolt Maserati Gran Tourismo és három éve vett Tesla.
A sajtó szerint hétfő éjjel nem az összes kormánytag vagyonnyilatkozata jelent meg, hanem csak azoké, akik parlamenti képviselők is. Közülük is az egyik legtehetősebb az az Orbán Anita külügyminiszter, akiről már a választások előtt megírták, hogy egy Soros-ügynök és Bajnai Gordon külföldi lobbiszervezetének egyik fontos embere.







