„A Bűnvadászokat (Bartal András akciócsoportját) a VIII. kerületi Rendőrkapitányságon előállították. Ötödik órája hozzájuk se szóltak, kihallgatásuk sem történt még meg… ott várakoztatják őket. Amint friss információkat kapunk, azonnal értesítjük követőinket” – adta hírül a Bűnvadászok a Facebook-oldalán ma.
A budapesti civil szerveződés azt is közölte, hogy a TiSza-kormány által óriási nyomás alá vett hatóságok egyre ellenségesebbek a Bűnvadászokkal, egyre több az eljárás az akciócsoport tagjaival szemben, ami ékes bizonyítéka annak, hogy az új rezsim ismételten a bűn pártjára állt, és azt üldözik, aki rendet akar.
„Gyakran tapasztaljuk azt is, hogy sok olyan megkeresést kapunk, amikor az egyik sértett fél próbál minket az egyéni ügyeibe belerángatni, de természetesen jogászcsapatunk mindent elkövet, hogy tisztázzuk a jogilag kétséges ügyeket, illetve ilyen esetekben a tisztázás szándékával lépünk fel” – zárul a bejegyzés.
A „Bűnvadászok – YouTube-csatorna és civil akciócsoport” egy olyan magyarországi tényfeltáró és érdekvédelmi civil kezdeményezés, amely hatalmas követőtáborral rendelkezik az interneten. A csatornát Bartal András alapította, a mögötte álló Tisztesség a Bűn Helyett Alapítvány célja a bűncselekmények áldozatainak, megkárosított állampolgároknak a jogi és fizikai segítése. A Bűnvadászok YouTube-csatorna és a hivatalos weboldaluk (bunvadaszok.hu) videóiban olyan eseteket mutatnak be, mint az ingatlanos csalások, lakásbitorlások, pedofilok leleplezése, uzsorások és különféle utcai/vidéki visszaélések (pl. a nagy port kavart martonfai tűzifacsalás vagy a kállói ügyek).
Honlapjukon így mutatkoznak be: „Egy csapat hazafi megelégelte, hogy az állam képtelen megvédeni a tisztességes magyarok vagyon- és személybiztonságát. Bartal András, a Mi Hazánk budapesti, 15. kerületi önkormányzati képviselője, egyúttal a Magyar Önvédelmi Mozgalom vezetője úgy döntött, hogy maga szervezi meg azt a csoportot, amely önzetlenül védelmet nyújt a bajba jutott embereknek. A Bűnvadászok YouTube-csatorna azt fogja bizonyítani, hogy a bűnözőket, a tudatosan törvényeket sértőket, kreatív módszerekkel, törvényes úton semlegesíteni lehet, és pillanatok alatt rendet lehetne teremteni az egész országban, ha lenne a kormány részéről ilyen politikai szándék, de sajnos nincs. A mi részünkről viszont van; mi rendet, tökéletes közbiztonságot akarunk végre.”
A legfrissebb hírek szerint közben kiengedték Bartal Andrásékat a fővárosi VIII. kerületi rendőrkapitányságról: gyakorlatilag egy több órás előállítás történt, sem gyanúsítást, sem egyebeket nem közöltek a bűnvadászokkal, vagyis egy diktatorikus erőfitogtatás volt az egész…






