Fiatalok Nagykovácsitól Csíksomlyóig

Kilencszáz fiatal vett részt a Magyar Cserkészszövetség szervezésében Magyarországon megrendezett egyhetes Közép-Európai Dzsemborin Nagykovácsi melletti Sztrilich Pál Cserkészparkban.

A Pest vármegyében augusztus 1–8. között megtartott nemzetközi összejövetelen elsősorban a visegrádi országok – Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország – cserkészei vettek részt, de idén Románia is csatlakozott az eseményhez. A dzsembori kiemelkedő eseménye volt az augusztus 2-án bemutatott szentmise, amelyet Székely János szombathelyi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke celebrált.

Az összejövetelen a résztvevők találkozhattak Cserényi Gyulával, a HUNOR-program kiképzett kutatóűrhajósával, valamint Ekler Luca kétszeres paralimpiai bajnok, hétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok, világcsúcstartó magyar paraatlétával is.

Jövő héten, augusztus 11. és 15. között tartják az 50. Csíksomlyói Ifjúsági Találkozót a Márton Áron Emlékév jegyében. A hagyományosan Nagyboldogasszony ünnepe köré szervezett, beszélgetésekből, műhelygyakorlatokból, tanításokból, koncertekből és közös imádkozásból álló rendezvénysorozattal több száz fiatalt szólítanak meg évről évre a gyulafehérvári főegyházmegye ifjúságpasztorációért felelős lelkészei. A nyitó szentmisét Kovács Gergely érsek celebrálja, a zárót pedig Tamás József nyugalmazott segédpüspök.

A kerek évforduló alkalmából rendezendő augusztus 13-i panelbeszélgetésen többek között Tamás Barna székelyudvarhelyi plébános és Böjte Csaba OFM síksomlyói plébános, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója idézi fel, hogyan vált a CSIT Erdély legnagyobb katolikus ifjúsági találkozójává.

Az idei jubileumi találkozón a Márton Áron 130 emlékév jegyében műhelybeszélgetésekkel, filmvetítéssel és minikiállítással idézik fel a híres erdélyi püspök életpéldáját. A rendezvényen részt vevő 14 és 30 év közötti fiatalok az interneten vagy a helyszínen regisztrálhatnak a program kezdéséig.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Hétfőtől szerda estig kánikula lesz egész Romániában

Következő hír

Megtámadták Kolozs megyében a mentősöket

Related Posts
Total
0
Megosztás