Franciaországban, így Párizsban is, negyedik hete tartanak és tovább eszkalálódnak az oktatási tiltakozásokból és közszférabeli sztrájkokból kiindult zavargások. A brutális karhatalmi fellépés csak újabb indulatokat szül.
A közösségi médiában közzétett felvételeken az látszott, hogy tüntetők csaptak össze rohamrendőrökkel a főváros 7. kerületében, a Les Invalides melletti Place Vauban környékén. Országszerte tízezrek vonultak utcára ismét az oktatás reformjáért.
A szeptemberben kezdődött demonstrációk – amelyeken középiskolások tiltakoztak a tanárhiány, a rossz állapotú létesítmények és a zsúfolt tantermek ellen – az elmúlt héten új lendületet kaptak. A francia belügyminisztérium szerint kedden mintegy 161 ezez ember vett részt a megmozdulásokon. A szakszervezetek ennél jóval magasabb, nagyjából 480 ezres részvételt becsülnek.
A francia sajtó arról számolt be, hogy Párizsban autókat gyújtottak fel, és a rendőrség könnygázt és vízágyúkat vetett be, miközben az emberek rögtönzött barikádokkal próbálták elzárni az utakat. A diáktüntetések kezdete óta, vagyis az elmúlt körülbelül két hétben több mint 6 800 embert vettek őrizetbe, 87%-uk még nem nagykorú. A hatóságok adatai szerint 215 diák és 800 rendőr sérült meg. A francia rendőrség felügyeleti szerve 36 esetben indított nyomozást rendőri erőszak gyanúja miatt. Bár a rendőrség továbbra is használ kábítógránátokat, a kormány felfüggesztette egy bizonyos típus használatát, miután egy 15 éves diák október 5-én elvesztette a kezét egy észak-franciaországi iskola előtt történt rendőri beavatkozás során.
Az eddigi tapasztalat az, hogy a tüntetők többsége békésen vonul, és elkerüli az összecsapásokat, de a rendőrség brutális fellépése miatt már egyre többen érzik úgy, hogy az erőszak jogos válasz a demonstrálók részéről is. Jogvédő szervezetek azzal vádolják a Macron-rezsim rendőrségét a diákok sérülései láttán, hogy túlzott erőt alkalmazott.
Anne Savinel-Barras, az Amnesty International France elnöke felszólította a hatóságokat, hogy mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy a demonstrációkon részt vevő fiatalok a lehető legnagyobb biztonságban legyenek. „A hatóságoknak garantálniuk kell a fiatalok biztonságát, valamint védelmezniük és elő kell segíteniük békés demonstrációhoz való joguk gyakorlását” – mondta. „A rendőri intézkedéseknek jogszerűnek, szükségesnek és arányosnak kell lenniük, és a hatóságoknak tartózkodniuk kell a szükségtelen és túlzott erőszak alkalmazásától.”
A fiatalok közül sokan csatlakoznak szombaton a megélhetési válság és az emelkedő üzemanyagárak elleni nagy tüntetésekhez, egy szélesebb társadalmi mozgalom támogatására. Egyikük arról beszélt az Euronews tudósítójának, hogy a felhalmozódott frusztráció, amely évek alatt gyűlt össze, az vezetett ehhez a diákmozgalomhoz.







