A Nemzeti Liberális Párt (PNL) európai parlamenti képviselője, Siegfried Mureșan szerint a romániai polgárok tudják, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) buktatta meg a kormányt, és idézte elő a jelenlegi politikai válságot. Hogy mit mond ez a fickó, aza csak azért érdekes, mert ő az egyik „titkos” kormányfőjelölt, például az RMDSZ-é is.
Mureșan tegnap este egy Facebook-bejegyzésben kifejtette: Sorin Grindeanu PSD-elnök megbuktatta a Bolojan-kabinetet, most pedig a PNL-t hibáztatja azért, hogy Romániának nincs teljes jogkörű kormányt. Szerinte a PSD nem az emberek érdekében hagyta cserben a korábbi koalíciót, hanem azért, mert tartott a miniszterelnök reformjaitól. Mureșan azt írta: a szociáldemokraták most csak olyan kormányt fogadnának el, amelyet ők vezetnek, mert el akarják törölni a Bolojan-kormány reformjait, vissza akarják hozni a pazarlást, és újra hozzá akarnak férni a közpénzekhez.
A PNL politikusa hangsúlyozta, hogy pártja nem fog elfogadni egy szerinte felelőtlen, PSD által irányított kormányt, amely semmissé tehetné a Bolojan-kormány és a román állampolgárok elmúlt egyéves erőfeszítéseit. Mureșan szerint a PSD-nek megvan a kormányzáshoz szükséges többsége az AUR-ral, és naponta látható, hogyan használja ezt a többséget a parlamentben. Feltette a kérdést: miért a PNL-től várja a PSD annak a problémának a megoldását, amelyet maga okozott, és miért akarja magát Európa-barát pártként legitimálni a PNL szavazataival, miközben szerinte naponta „Európa-ellenes többséget” alkot az AUR-ral.
A bejegyzés előzménye, hogy Sorin Grindeanu szerdán a Facebook-oldalán közölte: Romániának nincs teljes jogkörű kormánya, a PNL-nek és a Mentsétek meg Romániát Szövetségnek (USR) azonban más sürgős ügyei vannak: a tisztségek, a pénz és a hatalom. A PNL és az USR azért cirkuszolt, mert elveszített egy-egy tisztséget a képviselőház vezetésében, amúgy pedig nem érdekli őket Románia és a román nép sorsa.
Miután három párt is miniszterelnök-jelöltként támogatta, a „sötét ló” Siegfried Mureșan teljesen eltűnt a nyilvánosságból, ahelyett, hogy parlamenti többséget próbált volna kialakítani – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője (aki a minap nősült be a Markó-Kós klánba, elvéve a volt RMDSZ-elnök második feleségének lányát) a szövetség parlamenti frakcióinak keddi ülése után. A politikus elmondta, hogy Mureșan hetek óta nem jelent meg a nyilvánosságban, és semmit nem tett egy kormánytöbbség kialakításáért. Szerinte a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ együtt több mandátummal rendelkezik, mint a Szociáldemokrata Párt (PSD), ezért közös miniszterelnök-jelöltként lépéseket kellett volna tennie a többség megteremtésére.
Amit Csoma „műcsodálkozása” takar – s amiről ő maga is jól tud –, az az, hogy Mureșannak azért kellett pár napig „eltűnnie”, hogy megkaphassa a kellő eligazítást és felhatalmazást a Romániát jelenleg szimbiózisban irányító hazai mélyállam (Deep State), azaz a titkosszolgálatok, valamint a brüsszeli hatalmi klikk, azaz Ursuláék és Sorosék részéről. A Bukarestben UDMR néven akkreditált magyar párt egyébként már jelezte: Siegfried Mureșant támogatja, ha kormányfőnek jelölik, de amúgy bárkit támogat, aki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök jónak lát. Az RMDSZ-nek évek óta nincs koherens, önálló, autonóm koncepciója a román állampolitika vonatkozásában, kizárólag helyzetkövető magatartást tanúsít.






