Nem szolgálja nemzeti érdekeinket, hogy az újabb hisztériával lényegében állást foglaljunk egy megnyerhetetlen, emberek százezreinek életét felemésztő háború folytatása mellett – szögezi le a Magyar Nemzet portálon megjelent írásában Bánó Attila író, újságíró. Alább szemlézzük.
Magyar Péter miniszterelnök aláírta azt a kormányhatározatot, amely irányelveket tartalmaz az ENSZ Közgyűlésen részt vevő külügyminiszternek és magyar küldöttségnek. A határozat többek között kimondja, hogy Oroszország magatartása fenyegetést jelent Magyarországra. Azt már az ukrajnai háború kitörése óta tudjuk, hogy az oroszok „le akarnak számolni” az Európai Unióval és a NATO-val. Ezt ugyan nem ők állítják, hanem a brüsszeli „elit”, amely a britekkel és az Egyesült Államokkal karöltve öntik Ukrajnába a milliárdokat és a modern fegyvereket.
Kényelmes megoldás. Nekik a hajuk szála sem görbül, miközben a műholdas rendszereikkel célra vezetett rakétáikkal évek óta rombolják az orosz infrastruktúrát egy olyan háborúban, amelyhez igazság szerint semmi közük. Közben orosz fenyegetésről papolnak, hogy fokozni tudják a hadi készültséget és számolatlanul húzzák ki a pénzt az adófizetők zsebéből.
Mielőtt hitelt adnánk Brüsszelnek és a Magyar Péter nevű marionett bábúnak, tisztázzuk, hogy az orosz fenyegetésről szóló mesét egy régi nyugati trükk ihlette. Korábban már írtunk róla, de a téma most is időszerű, mert a Nyugat kipróbált háborús forgatókönyv szerint jár el. 2024-ben jelent meg magyarul Gerry Docherty és Jim Macgregor skót szerzőpáros Titkos Elit című könyve, amelyben a szerzők kifejtik, hogy az első világháború történetéről egy évszázadon keresztül sikerült elfedni az igazságot.
Nagy-Britanniában, 1891-ben, befolyásos gazdasági, politikai és közéleti szereplőkből jött létre az a Titkos Elitnek (Secret Elite) nevezett társaság, amelynek fő célkitűzése volt, hogy hosszú távon elősegítse a birodalom világpolitikai elsőségét. A résztvevők úgy ítélték meg, hogy a feltörekvő Németország veszélyezteti a britek világhatalmi pozícióit, ezért elhatározták egy olyan háború kirobbantását, amelyben legyőzhetik Németországot és a vele szövetséges Osztrák–Magyar Monarchiát.
Biztosra akartak menni, ezért 1904-ben a franciákkal megkötötték az Entente Cordiale szerződést. Ezután már csak németgyűlöletet kellett kelteni Európában, majd kiprovokálni a háborút. A sajtó hathatós közreműködésével sikerült elhitetni a közvélemény nagy részével, hogy Németország nyugatellenes háborúra készül, miközben a nyugati szövetségesek katonai ereje jelentősen meghaladta a németekét és a Monarchiáét.
Nyugaton ma Oroszország ellen folyik a gyűlöletkampány és az a híresztelés, hogy az oroszok Európa megtámadását tervezik. Ehhez csatlakozott Magyar Péter, aki ezzel az orosz–magyar kapcsolatokat rongálja, mert ezt várja tőle Brüsszel. Márpedig nem szolgálja nemzeti érdekeinket, hogy az újabb hisztériával lényegében állást foglaljunk egy megnyerhetetlen, emberek százezreinek életét felemésztő háború folytatása mellett. Hiába állítja a magyar kormány, hogy támogat minden olyan törekvést, amely a fenntartható béke felé vezet, az említett állásfoglalás ennek ellenkezőjéről szól.
És vegyük észre, hogy a nyugati oroszellenesség már a rasszizmus jegyeit hordozza. A Nyugat jórészt átvette az ukrajnai diktatúra számos oroszellenes rendelkezését. Az orosz nyelvet, kultúrát és vallásgyakorlást még nem tiltották be, de önkényesen foglalnak le orosz vagyonokat, tiltanak ki politikusokat és üzletembereket, amit pedig a nemzetközi sportéletben művelnek, az teljesen elfogadhatatlan. Az orosz atléták például évek óta ki vannak zárva a nemzetközi atlétikai versenyekről és az Európa-bajnokságokról, mégpedig politikai okok miatt.
Ami pedig az orosz fenyegetést illeti, idézzük Krausz Tamás történész véleményét: „Nem Oroszország terjeszkedett, hanem a NATO. […] A tényekből kell kiindulni. Nem Oroszország jött keletről nyugatra, hanem a Nyugat ment nyugatról keletre. A háborút akkor lehet lezárni, ha a 2022-es orosz nemzetbiztonsági alaptételeket nyilvánosan megvitatjuk. Nyugaton azonban nem ezt vitatják meg, hanem Zelenszkij fantazmagóriáit. Ez katasztrófa, mert naponta ezrek halnak meg a háborúban.”
A jelenlegi magyar miniszterelnök sajnos ennek tudatában írta alá az oroszellenes kormányhatározatot.

