Románia a fogyasztásban is sereghajtó

Az Európai Unióban és az euróövezetben is nőtt a kiskereskedelmi forgalom 2026 júliusában az előző év azonos hónapjához képest; Romániában ugyanakkor a tagállamok közül a legnagyobb visszaesést jegyezték – közölte pénteken az Európai Unió statisztikai hivatala.

Az Eurostat szerint éves összevetésben az Európai Unióban 1 százalékkal, az euróövezetben 0,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom. Négy tagállamban ugyanakkor visszaesést jegyeztek: Romániában 5,7 százalékkal, Németországban 2,5 százalékkal, Olaszországban 1 százalékkal, Spanyolországban pedig 0,7 százalékkal csökkent a forgalom. Vagyis ezekben az országokban figyelnek egyre jobban arra az emberek, hogy mire költik a pénzüket.

Havi összevetésben 2026 júliusában az Európai Unióban 0,4 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom, az euróövezetben pedig 0,6 százalékos visszaesést mértek.

A román Országos Statisztikai Intézet (INS) korábban közölt adatai szerint tavaly júliushoz viszonyítva az idei hetedik hónapban 6,2 százalékkal, a szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 6,1 százalékkal csökkent a román kiskereskedelmi forgalom.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Piócákat csempészett egy török, lebukott

Related Posts
Total
0
Megosztás