A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete csatlakozik a 69 civil és sajtószervezet közös kezdeményezéséhez, hogy Románia elnöke mielőbb hirdesse ki a közéletben részt vevő személyekkel szembeni megalapozatlan keresetek és bírósági eljárások elleni védelemről szóló, szeptemberben elfogadott úgynevezett anti-SLAPP törvényt.
A MÚRE közleményében a sajtószabadság egyik fontos feltételének nevezték, hogy az újságírók és a szerkesztőségek közérdekű ügyekről szabadon tájékoztathassanak, kérdéseket tehessenek fel, kritikát fogalmazhassanak meg, feltárhassák a közösséget érintő visszásságokat anélkül, hogy nyilvános megszólalásuk miatt indokolatlan jogi eljárásokkal kellene számolniuk. „A SLAPP-perek akkor is nyomást gyakorolhatnak az újságírókra, szerkesztőségekre és civil szervezetekre, ha végül nem vezetnek sikerre. Egy ilyen eljárás önmagában is jelentős anyagi és pszichológiai terhet róhat az érintettekre, közvetve pedig visszatartó hatással lehet nemcsak az adott újságíróra vagy médiumra, hanem a szélesebb nyilvánosságra is” – magyarázta a MÚRE.
A SLAPP mozaikszó a Strategic Lawsuit Against Public Participation (azaz stratégiai per a közösségi részvétel ellen) angol kifejezésből ered. A SLAPP-pereket elhallgatási perként is szokás emlegetni, mert nem valamilyen valós jogsérelem orvoslását célozzák meg, hanem a sajtóbeli „zavaró hangok” elnémítása a szándék. Ez ellen az Európai Unió két évvel ezelőtt fogadott el általános irányelveket, amelyek átültetését a romániai igazságszolgáltatásba csak idén fogadta el a parlament. A képviselőház a tervezetet hallgatólagosan fogadta el áprilisban, majd szeptember elején a szenátus döntő házként szavazott róla. Ám Nicușor Dan államfő azóta sem hirdette ki.
A MÚRE szerint a törvény garanciákat teremhet a közérdekű megszólalások védelmére, ugyanakkor lehetőséget biztosítana a megalapozatlan keresetek gyorsabb elutasítására, az eljárási visszaélésekkel szembeni fellépésre. „Egyesületünk tudomásul veszi, hogy a jogalkotási folyamat során megfogalmazott további garanciák egy része nem került be az elfogadott jogszabályba. A mégg így is MÚRE célszerűnek látja a szabályozás késedelem nélküli hatályba léptetését, ugyanis a törvény által biztosított garanciák csak az ezt követően indított eljárásokban alkalmazható, Az anti-SLAPP törvény hatékony alkalmazása a jövőben is folyamatos figyelmet, szükség esetén jogalkotási korrekciókat igényelhet.
A szerkesztőségek és civil szervezetek közös állásfoglalásában jelezték a késlekedő Nicușor Dan államfőnek, hogy a SLAPP-perek Romániában is léteznek, 2024 és 2026 között mintegy 60 ilyen típusú eljárást dokumentáltak.

