A Google engedélyek nélkül vágott ki több mint 300 hektárnyi erdőt egy Muhos nevű finnországi település mellett tervezett gigaberuházás miatt. A hatóságok leállították a munkálatokat, a szakértők szerint a feltárt szulfátos talaj komoly környezeti kockázatot jelent a helyi vizekre.
Az amerikai, azon belül kaliforniai székhelyű multinacionális óriáscég, a Google monstre adatközpont építésébe az északnyugat-finnországi Muhos határában, de az ottani hatóságok azonnali hatállyal felfüggesztették az előkészítő munkálatokat. A döntésre azt követően került sor, hogy a techvállalat több mint 300 hektárnyi erdős területet tarolt le, ami nagyobb, mint 400 futballpálya.
A Finn Természetvédelmi Szövetség és a hatósági ellenőrzések megállapították, hogy a Google a kötelező jogi procedúrák befejezése előtt kezdte meg a fakivágásokat. A beruházáshoz szükséges környezeti hatásvizsgálati eljárás még nem zárult le, és a cég nem rendelkezett a munkálatok megkezdéséhez szükséges hivatalos építési és területrendezési engedélyekkel sem.
A természetvédelmi szervezetek és a helyi ellenőrző szervek rámutattak, hogy a Google eljárása sérti a hatályos finn környezetvédelmi jogszabályokat. Hanna Halmeenpää, a Finn Természetvédelmi Szövetség elnöke az üggyel kapcsolatban kifejtette, hogy a projekt megvalósítása során kirívó mulasztások történtek. A szakember hangsúlyozta, hogy az alapvető hatósági jóváhagyások hiányában elvégzett teljes körű tarvágás precedens nélkülinek számít a régióban, és súlyos gondatlanságra utal.
A fák elvesztése mellett a szakértők egy összetettebb környezeti problémára is felhívták a figyelmet. A Muhos környéki erdei talajréteg magas szulfáttartalommal bír. Amikor ezt a talajtípust a nehézgépek megbolygatják, megnyitják és közvetlen levegőnek, valamint csapadéknak teszik ki, különböző kémiai folyamatok indulnak be. A csapadékvíz kimossa a szulfátokat, amelyek savas vegyületekké alakulva beszivároghatnak a talajvízbe. Ez a savasodási folyamat közvetlenül veszélyezteti a környező folyókat, patakokat és azok teljes halállományát, illetve vízi ökoszisztémáját.
A kirobbant botrányra reagálva a Google finnországi vezetői előbb magyarázkodtak, majd elismerték felelősségüket. A techcég egyébként összesen mintegy 13 milliárd euró értékű beruházási programot tervez végrehajtani Finnországban, amelynek központi elemei a nagyteljesítményű adatközpontok. A skandináv államok a hűvös éghajlatuk miatt technológiailag ideálisak a szerverparkok költséghatékony hűtésére, emellett a stabil és viszonylag olcsó elektromos áram is vonzza a techóriásokat. A helyi közösségek ugyanakkor elutasítják ezeket a beruházási terveket, többek között az adatközpontok rendkívül magas villamosenergia- és területigénye miatt. A lakosság tart a helyi áramárak esetleges növekedésétől, egyeseket a várható elektroszmog is aggaszt, vagyis az elektromos berendezések, hírközlési eszközök, vezetékek és rádiófrekvenciás rendszerek által keltett, mindent körülvevő mesterséges elektromágneses terek és sugárzások összessége.







