Minden előjel szerint Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök sikerrel teljesítheti megbízását és elfogadtatja a román parlamenttel az általa alakítandó kormányt. Ugyanis a tavasszal megbuktatott, azóta ügyvivőként kormányzó Bolojan-kabinet vezető pártja, a PNL bejelentette meghátrálását. Ebben minden bizonnyal az erőteljes nemzetközi gazdasági és politikai nyomás is közrejátszik.
A Nemzeti Liberális Párt szenátusi és képviselőházi frakciói ma úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve hogy a párt ellenzékbe vonul – jelentette be Ionel Bogdan pártszóvivő. Tájékoztatása értelmében a liberális parlamenti képviselők és szenátorok elvi támogatásukat adták ahhoz is, hogy a PNL megállapodást kössön Luca Niculescu kijelölt miniszterelnökkel. Bogdan szerint ez nem koalíciós szerződés lenne, hanem világosan meghatározott célokat tartalmazó megállapodás.
A szóvivő szerint a liberális frakciók azért támogatják a kabinet beiktatását, mert véget akarnak vetni a több mint 160 napja tartó politikai válságnak. A PNL-nek összes 80 szavazta van a 465 főt törvényhozásban. Az utóbbi napokban felpuhulni látszotta legnagyobb parlamenti párt, a PSD ellenállása, ami feljogosította a második legnagyobb erőt, a Románok Egyesüléséért Szövetséget (AUR), hogy kijelentse: a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) öt hónap politikai válság után ismét koalícióra lép, újraépítve a „szegénység koalícióját2, amelynek a romániai lakosok fizetik meg továbbra is az árát.
Friss közleményében az AUR politikai alkuval vádolja a szociáldemokratákat, akik saját pártérdekeik mentése érdekében visszatérnek „Ilie Bolojan karjaiba”. Öt hónapnyi vádaskodás, tárgyalás és botrány után Sorin Grindeanu és a PSD megállapodásra jut éppen azzal az Ilie Bolojannal, akit Románia gazdasági katasztrófájáért hibáztattak. Mindezt a Luca Niculescu-kormány beiktatása és a megszorító politika folytatásának érdekében. Öt hónapos színjáték, hogy végül ugyanahhoz a tehetetlen kormányhoz jussunk, egy bábminiszterelnökkel az élén – állítja az AUR.
A szeptemberi felmérések szerint legnépszerűbb román párt szerint a PSD és Bolojan nem kínálnak valódi irányváltást, helyette egy olyan kormányzást hosszabbítanak meg, amelynek negatív hatásait már több millió román megtapasztalta. Ahelyett, hogy a nép kezébe adnák a döntést az előre hozott választások megszervezésével, a PSD és a PNL meg akarja őrizni hatalmát újabb megszorítások és gazdasági hanyatlás árán – véli az AUR.
A jelenleg 31 szavazatot biztosítani tudó, ötödik parlamenti erő, az RMDSZ (UDMR) elnöke már be is jelentette, hogy az RMDSZ az ismert opportunista állsápontra helyezkedik: megszavazza Niculescu kormányát függetlenül attól, hogy szakértői lesz vagy a PSD körül szerveződik.








