November 10. és 21. között Nagyvárad lesz a romániai kisebbségi színjátszás találkozóhelye: a Bijhar Mehgyei Tanács által fenntartott Szigligeti Színház ad otthont a 12. Interetnikai Színházi Fesztiválnak, az IFESZT-nek.
A kétévente megrendezett fesztivál a romániai kisebbségi színjátszás egyik legfontosabb találkozója. Célja, hogy átfogó képet adjon a balkáni országban működő kisebbségi színházak és társulatok munkájáról, és teret biztosítson a szakmai és közösségi párbeszédnek, a tapasztalatcserének, valamint az egymásra figyelésnek.
A rendezvénynek 14 évvel ezelőtt adott otthont a Nagyváradi Állami Színház, s bár a promóciókban úgy hirdetik, hogy az IFESZT-et más-más erdélyi városban rendezik meg kétévente, a legutóbbi kettő egymás után Szatmárnémetiben volt.
Az idei seregszemle 12 napja alatt 20 produkció várja a közönséget a színház nagytermében, az egykori Bémer téri mozi helyén kialakított Transilvania stúdióban és a Fekete Sas Palotában lévő bábszínházban. Az erdélyi magyar színházi műhelyek produkciói mellett más romániai kisebbségek – német, zsidó és roma – színtársulatainak előadásai is helyet kapnak a programban, továbbá független társulatok és a két nagyváradi színház, a román és magyar egyes előadásait is láthatja majd a közönség.
A meghívott produkciók a kortárs színház sokféleségét képviselik: prózai és zenés darabok, opera, szatíra, stand-up, valamint mozgás- és formanyelvi kísérletek egyaránt szerepelnek a kínálatban. A fesztivál november 10-én 18 órakor hivatalos megnyitóval kezdődik, ezt követi a Szigligeti és a Regina Maria színházak közös produkciója, a MaRó.
A 12. IFESZT napokra lebontott programja itt található: https://ifeszt26.szigligeti.ro/musorrend
