A szörnyeteg összekente magával az országot. Egyik felét őrjöngő szektává hipnotizálta. Az ország másik feléből meg „Zsolti bácsit”, Aszad különgépét és Lezsák Sándort csinált.
Mindent szétver, lerombol, elpusztít.
Most éppen bepoloskázott hálószobájú, megzsarolt, terrorizált, édesanyjuk-feleségük-gyermekük-náncsi nénikéjük tönkretételével fenyegetett áldozatokból „ügynököt” gyúrt.
Odahányta az egészet az ország asztalára, hátha kikaparjuk egymás szemét. Hogy ugyanolyan gyűlölet, káosz és pusztulat legyen a hazánkban, mint az ő korhadt belsejében.
A paródia-rendszerváltás Cipollája igazi rendszerváltókat lökött gyűlöletszektája elé. A szekta pedig el is kezdte a szemek kikaparását. Lezsáktól Lezsákig.
A hadművelet részben sikerült.
Másfelől besült. Tiszás családok ezrei nézik gúvadt szemekkel kilistázott nagypapáikat, akiknek nagyjából annyi bűnük lehetett, mint Lezsáknak. Közben a rendszer egykori működtetői, a diktatúra nagy halai: a némethmiklósok, cenzorildikók, jogerősspálok röhögnek a markukba.
Az úgynevezett „miniszterelnök” a saját családját már szétverte – most az országgal teszi ugyanezt. Nem hivatalos „tartótisztként” korábban „csak” a feleségét hallgatta le, zsarolta, fenyegette, jelentette föl vagy zárta be egy szobába – most már minden magyart.
Még a saját párttársait, beosztottait sem kíméli. Miért is kímélné? Ahogy a tigris sem lesz vega, úgy a szörnyeteg is mindig szörnyeteg marad. Ha ez az ország pusztulni óhajt, megteheti: nincs más dolga, mint ölbe tett kézzel nézni az ámokfutást.
Pilhál Tamás / Magyar Nemzet
