Viorel Pașca, a Dumbrava – Dumnezeu Poartă de Grijă egyesület vezetője ma kijelentette, hogy az általa alapított idősotthonokban elhelyezett 400 beteg közül csak körülbelül száznak volt jövedelme, és ezek is kis összegűek voltak, így a működésre és ellátásra szükséges pénzt hétköznapi emberek adományaiból gyűjtötték össze.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) szerda esti közleménye szerint a Bihar megyei illegális otthonok ügyében őrizetbe vették a Dumbrava – Dumnezeu Poartă de Grijă egyesület vezetőjét, Viorel Pașcát, a feleségét, Florica Pașcát, a házaspár három fiát, Abel Timotei, Viorel Emanuel és Daniel Sabin Pașcát, valamint az egyesület helyi szervezeteit és tagszervezeteit irányító Delia Mioara Păcalát is. A fővárosi sajtó úgy tudja, hogy az állami hatóságokat is passzív hozzáállással vádolják, de a büntetőeljárásban jelenleg csak az említettek, továbbá Pașca menye, Ramona Viorica David adminisztrátor, Petru Bulcău és Manuela Viorica Manea asszisztensek.
Pașca a sajtónak egyebek mellett a következőket mondta: „Úgy gondolom, jól cselekedtem. (…) Biztosan elkövettem néhány akaratlan hibát is. (…) Hogy naiv voltam. (…) Kár, hogy nem mutatták meg önöknek azokat a képeket, amelyeket a kórházakból hozzánk érkező emberekről készítettem, amelyeken látszik, hogy a betegek tízszer rosszabb állapotban voltak. De eljön az idő, amikor én megmutatom azokat a fotókat.” A vállalkozó állítja, ő csak azokat a nyomorultakat vette a szárnyai alá, akikről a román állam és társadalom már lemondott.
A páciensektől állítólag elvett pénzekkel kapcsolatban Pașca azt mondta, hogy a bentlakók közül csak körülbelül 100-nak, azaz mindössze egynegyedüknek volt valami, jobbára alacsony jövedelme. Azokból az összegekből semmiképpen nem lehetett fedezni az ellátásuk költségeit. „Én nem a betegektől kaptam a pénzt, hanem adományokból szereztem, egyszerű emberektől” – állította.
Viorel Pașca ugyanakkor cáfolta, hogy bármiféle kapcsolatban állna vagy valaha is beszélt volna Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnökkel, aki korábban Bihar megyei tanácselnök volt. Utóbbi vele egybehangzóan tagadta, hogy tudott volna bármit is Pașca és családja ügyleteiről, de az egyértelmű, hogy ha ő maga nem is, az alárendeltjeinek egész sora, az állami és megyei hatóságok, szervek nagyon is tudtak a két évtizede zajló „humanitárius akcióról”…
Az ügyészek bűnszervezet létrehozása, emberkereskedelem, illetve emberkereskedelemben való bűnrészesség gyanújával vizsgálódnak a Pașca-klán ellen. A DIICOT azt is közölte, hogy a keddi házkutatások során a gyanúsítottak közül háromnak a közös lakásában levő páncélszekrényben 217 bankkártyát, 19 szociális juttatási kártyát és hét üzemanyagkártyát találtak. Valamennyi a bűnszervezet által működtetett ingatlanokban elszállásolt személyek nevére szólt. Emellett 246 750 lejt, 15 ezer amerikai dollárt, 7880 eurót, 4920 kanadai dollárt, 4700 svájci frankot és 1150 angol fontot is lefoglaltak.
A közlemény szerint ugyanabban a tenkemocsári (Dumbrava) ingatlanban megtalálták az otthonokban elszállásolt 409 személy személyi okmányainak nagy részét, míg az udvaron álló egyik gépkocsiból több mint 11 ezer lejt, több orvosi receptet és 26 szociális juttatási kártyát foglaltak le.
Pașcát viszont sokan irgalmas szamaritánusnak tartják, és hisznek abban, hogy az egykori szociális munkás az elmúlt húsz évben jószándéktól vezérelve segített több ezer olyan embernek, akikről az állam nem vagy inkább nem akart tudott gondoskodni. Nagyvárad főterén szerda este pár százan gyűltek össze egy szimpátiatüntetésen, akik Pașcával és ügyvédjével értenek egyet: előbbinek nincs semmi takargatnivalója, mert semmi rosszat nem követett el, utóbbi pedig úgy vélekedett, hogy egy bürokratikus eljárás nyomán kiváltott engedély hiánya ugyan büntethető, de ez nem jelenti bűnszervezet létrehozását és emberkereskedelmet.

