Már évek óta húzódik a Gál Sándor tér és a hozzá tartozó rossz állapotban lévő körparkoló felújításának ügye. A város szégyenfoltjának is nevezett tér megújulása a csíkszeredai Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) önkormányzati képviselőinek több éves hadakozásának köszönhetően még az idén megvalósulhat.
A tervek szerint felújítanák a Gál Sándor honvédtábornok mellszobra körüli területet a játszótérrel. Az év végéig pedig befejeznék az említett körparkoló korszerűsítését, melynek keretében a Decemberi Forradalom utca nemrég felújított szakaszán egy buszmegállót is kijelöltek, annak közelében pedig egy teljesen automatizált, higiénikus közvécét is kialakítanak.
Soós Szabó Klára, az EMSZ csíkszeredai önkormányzati képviselője már hosszú ideje, hogy napirenden tartja a körparkoló ügyét. Portálunk érdeklődésére elmondta: közel tíz esztendeje, hogy napirenden tartják az ügyet. Rendszeresen interpelláltak, annak érdekében, hogy történjen meg a tér felújítása, ami jelen állapotában a városközpont szégyene, hatalmas gödrökkel és esős időben sártengerrel. Vidékről is sokan megfordulnak a helyszínen ott keresve parkolási lehetőséget, a közelben található Adó- és Pénzügyi Hivatal miatt. Soós Szabó megjegyezte: most úgy néz ki, hogy sikerült megoldani az ügyet, aminek felújítása nem egy horribilis összeg, hisz nem egy nagy területről van szó. „Következetesen képviseltük az ügyet és követeltük a tér felújítását, aminek most meglett az eredménye” – nyomatékosította az önkormányzati képviselő.