A Fidesz és a Tisza egykutya a Mi Hazánk szerint

Toroczkai László (Mi Hazánk Mozgalom) tegnap a magyar országgyűlés plenáris ülésén felszólalva a Fideszt és a Tisza Pártot is azzal vádolta, hogy az elmúlt egy hónapban felfedezte magának a határon túli magyarokat és elkezdett kampányolni a szavazataikért.

Az ellenzéki nemzeti párt elnöke szerint a Fidesz sem 2004-ben, azaz a kettős állampolgárságról szóló népszavazáskor, sem 2007-ben, vagyis Románia uniós felvételekor nem állt ki a határon túli magyarok mellett, és elfelejtette azt az ígéretét, hogy Magyarország a székelyföldi autonómia ügyét tegye a román uniós csatlakozás feltételévé.

Arra is kitért: a román soviniszták rendszeresen meggyalázzák az úzvölgyi temetőt, Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke pedig ezen soviniszták vezetőjét nevezte szövetségesének. Ezzel szemben a Mi Hazánk a globalisták elleni küzdelemben sem veszt részt azokkal, akik magyargyűlölők.

Toroczkai a Tisza Pártot ugyan liberálglobalistának nevezte felszólalásában, de a kormányfővel szemben ugyanazon vádakat hozta fel, ugyanúgy csúsztatott Orbán tihanyi beszédével kapcsolatban, mint… a liberálglobalisták. Akik ellen erőtlen minipártként a Mi Hazánk nem sok eredménnyel küzdhet…

Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az ismert szlogenekkel reagált Toroczkai szavaira: 2010-ben nemzetpolitikai fordulat történt Magyarországon, a külhoni magyarok csak a nemzeti-kereszténydemokrata polgári kormányra számíthatnak, minden más politikai formáció elárulta őket az elmúlt évtizedekben.

A Gyurcsány-Medgyessy-kormányokat azzal vádolta, hogy megtagadták a határon túli magyarokat, és a szocialista kormány bűnének nevezte a kettős állampolgárságról szóló 2004-es népszavazás sikertelenségét is. Szerinte a nemzeti kormány 2010-ben egyesítette a nemzetet, meghaladva ezt a bűnt, és a kabinet célja azóta is az, hogy hozzájáruljon a nemzet megmaradásához és erősödéshez, a magyar identitás megőrzéséhez és a határon túli magyarok szülőföldön való boldogulásához.

Az államtitkár ugyanakkor bírálta Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét, aki szerinte inkább az ukrán uniós tagságot támogatja, mint a kárpátaljai magyarokat, „románföldezik” és „brüsszeli nemzetpolitikát követ”.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Dől a lé Brüsszelből Romániába, de hová tűnik?

Következő hír

Leállíthatják a Kis-Küküllőn levő vízműveket

Related Posts
Total
0
Megosztás