A Románia Csillaga érdemrend tiszti fokozatával tüntette ki Klaus Iohannis Románia 1997–2011 közötti főrabbiját, Menachem Hacohent. Az erről szóló rendeletetet pénteken írta alá az államfő.
Az elnöki hivatal közleménye szerint Iohannis „a zsidó örökség megőrzéséhez és a vallások közötti párbeszéd javításához való kivételes hozzájárulásáért, a holokauszt emlékének megőrzésére tett erőfeszítéseiért, valamint a román–izraeli kapcsolatok erősítéséért és Románia globális megítélésének előmozdításáért” adományozta az állami kitüntetést a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetsége volt főrabbijának.
A 91 éves, Jeruzsálemben született Menachem Hacohent 1997-ben választották meg Románia főrabbijának, és 2011-ig töltötte be ezt a tisztséget.
Két nappal korábban – amikor a román államfőt éppen Budapesten fogadta Novák Katalin magyar köztársasági elnök – a bukaresti legfelsőbb bíróság közzétette jogerős döntését, amelyben jóváhagyta Iohannisnak azt az elnöki rendeletét, amellyel elvette Tőkés Lászlótól, Temesvár hősétől a Románia Csillaga érdemrendet, amit a református lelkész a romániai kommunista diktatúra megbuktatásában szerzett elévülhetetlen érdemeiért kapott a romániai forradalom 20. évfordulóján.