A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) védi a volt szekusok különnyugdíját – állítja a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Cătălin Drulă.
Az alakulat szerdai közleménye szerint a három kormánypárt törvényhozóinak egyöntetű szavazatával a szenátus jogi bizottsága elutasította a törvénytervezetet, amely az egykori kommunista politikai rendőrség, a Securitate volt tisztjei speciális nyugdíjának eltörléséről szól.
„Egyáltalán nem meglepő, hogy a PSD, a PNL és az RMDSZ védi a volt szekusok nyugdíját, noha ezek az emberek gyilkoltak, életeket tettek tönkre, terror alatt tartottak egy egész nemzetet” – idézte a közlemény Cătălin Drulát, aki nyilván arra utalt ezzel, hogy a nevezett három politikai alakulat a Román Kommunista Párt örököse, és tele van mindegyik egykori pártaktivistákkal, kollaboránsokkal, szekusokkal és azok gyermekeivel. A csupán nyolc éve alakult párt, az USR elnöke hozzátette: 1300 olyan személy van, akikről a bíróság megállapította, hogy a diktatúra pribékjei voltak, mégis különnyugdíjban részesülnek. „Ennek véget kell vetni” – szögezte le.
A párt közleménye szerint Simona Spătaru USR-s szenátor azzal érvelt a jogi bizottságban tartott vitán, hogy ezeket a gazembereket nem lehet úgy kezelni, mintha „egyszerű alkalmazottak lettek volna egy vállalatnál”. Az elnyomó gépezetet működtető személyeket pereputtyostól kiváltságokban részesítette, folyton megjutalmazta a kommunista hatalom. Ezt nem szabad elfelejteni – hívta fel a figyelmet.
A törvénytervezetet a szenátus védelmi bizottságának, majd az emberi jogi bizottságnak is meg kell vitatnia, utóbbi adja majd ki a véleményezést a javaslatról. De nem sok remény van az elfogadására, mert a kommunista utódpártok mindent elkövetnek a valódi rendszerváltozás kiteljesítése ellenében.