Ma délben nyilvánították ünnepélyes keretek között felújítottnak a kolozsvári Házsongárdi temetőben a magyar állam támogatásával renovált Bethlen-kriptát, előtte pedig történeti előadás idézte fel gróf Bethlen Bélának, Észak-Erdély 1944-es polgári kormányzójának az életét.
Előbb Murádin János Kristóf történész, egyetemi docens (Sapientia EMTE) tartott vetítettképes előadást a Kolozsvári Magyar Napok keretében Gróf Bethlen Béla emlékezete – ember az embertelen időkben címmel a Vallásszabadság Házában.
Innen a hallgatóság, az emlékezők és tisztelgő átvonultak az erdélyi magyarság legismertebb panteonjába, a Házsongárdi temetőbe. A Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet vezette Házsongárd Alapítványnak az iktári Bethlenek hét évvel ezelőtt felújított kriptája után most a bethleni Bethlenek temetkezési helyét is sikerült restauráltatnia. A támogatót képviselő Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára úgy vélte: a magyarság túlélésének kulcsa, mint eddig, úgy ezután is a határon átívelő összetartozásban rejlik.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke azt az ószövetségi történetet idézte a kripta előtt mondott prédikációjában, hogy Mózes megeskette az Egyiptomból menekülő zsidókat, hogy magukkal viszik ősatyjuk, József csontjait. „Azért kell nekünk magunkkal cipelnünk Bethlen Béla csontjait, mert ha nincsenek ilyen példaképeink, azoknak, akiknek Isten ma boldogságot ajándékozott, és lehetőséget adott a többre, akkor semmiképp sem maradhatunk meg” – mondta a püspök.
Bethleni gróf dr. Bethlen Béla Aranyosrákoson született 1888. november 2-án. Az erdélyi magyar földbirtokos, jogász és politikus 1913-tól a kolozsvári törvényhatósági bizottság tagja volt, az első világháborúban önkéntes honvédhadnagyként szolgált. 1924-től az erdélyi Országos Magyar Párt alelnöke lett, majd 1926-tól 1938-ig a párt elnökeként és a székelyudvarhelyi kerület képviselőjeként a bukaresti parlamentben vállalt politikusi szerepet. A bécsi döntést követően 1940 és 1944 között Szolnok-Doboka és Beszterce-Naszód vármegyék főispánjává választották, 1944 őszén pedig Észak-Erdély kormánybiztosává nevezték ki. A kommunisták hatalomra jutását követően 1945-ben koholt vádak alapján elítélték és bebörtönözték. 1954-ben szabadult, de csak 1959-ben rehabilitálták, haláláig Kolozsváron élt. 1979. november 6-án hunyt el a kincses városban.
