A magyarokat ki kellene menekíteni Ukrajnából

Ilyen mértékű mozgósítás Kárpátalján még nem volt, amióta kitört a háború. Becslések szerint több száz ukrán katona és rendőr szállta meg Kárpátalját az utóbbi napokban, hogy összeírják és begyűjtsék, akit lehet, még a cigányokat is – írja a Magyar Nemzet.

Az elterjedt hírek szerint tízezer embert akarnak besorozni a mai Ukrajna azon területéről, amely ezer éven át a történelmi Magyarországhoz tartozott. Valószínűleg azért alakítanak új dandárt a Kárpátalján összefogdosott emberekből, mert a legnagyobb, kiképzett katonákból álló dandárt, vagyis a munkácsi 128-asokat óriási veszteség érhette Szoledarnál. A kelet-ukrajnai település elfoglalását január 13-án jelentették be az oroszok.

A kárpátaljai 128-as dandárról, vagy más néven Munkácsi Dandárról – ami csak nevében magyar – az igazságot senki nem tudja, hadititok. Azokon az ukrán közösségi oldalakon, ahol eddig alkalmanként osztották meg egy elesett hős nevét és fényképét, az elmúlt két-három napban sorjáznak a gyászhírek – írja a Pesti Srácok portál, amelynek riporterei Kárpátalján jártak, ahol a helyiekkel is beszélgettek. A Munkácsi Dandár – ami még az 1956-os forradalom leverésében is részt vett – egy professzionális hegyivadász alakulat, amit 101 éve alakítottak meg az orosz cári hadsereg turkesztáni egységeiből. A legkeményebb ukrán alakulat, képzett, többségében hivatásos katonákból, akiket az orosz–ukrán háborúban a legveszélyesebb pontokon vetettek be –a 128-asok elsőként tettek hűségesküt Ukrajnának. Mivel azonban szakmák szerint osztják szét a katonákat, így itt is szolgálnak kárpátaljai magyarok.

A riporterek a határt átlépve katonákat, rendőröket és civileket láttak több helyszínen, akik a videók tanúsága szerint bementek a presszókba és a buszmegállóból is gyűjtötték az embereket, Csapról 90 személyt szedtek össze. Egy férfi a Pesti Srácoknak arról számolt be, hogy korábban Munkácson lezárták a piacot, a hadköteleseket egy busszal elvitték, egy másik buszról pedig leszedték az embereket. A kényszersorozás valódi okát nem tudják a helyiek, viszont egyre több olyan videó jelenik meg a közösségi oldalakon, amelyeken erőszakkal hurcolnak el embereket az utcán, az otthonukból.

A portálnak egy nő elmondta, Csapon egyre többen gondolják azt, lassan senki sincs biztonságban, aki hadra fogható: összeírják már a 16 éveseket is, és egyre szigorúbbak a nyilvántartási szabályok. A nemrég elfogadott rendelet szerint egyetemre fel sem vehetik azt, akinek nincs papírja arról, hogy katonai nyilvántartásba vették. Nyilvántartást kell vezetniük a munkahelyeknek és a települési önkormányzatoknak is, és le is kell jelenteni minden hadkötelest. Egy új törvényjavaslattal pedig azt akarják elérni, hogy csak a hadkiegészítő parancsnokság engedélyével lehessen házasságot kötni vagy elválni. Előfordult ugyanis, hogy valaki azért vált el, mert a gyermeküket egyedül nevelő apákat eddig még nem vihették el.

A Pesti Srácok megtudta azt is, hogy légiriadó szirénája sokszor naponta többször megszólal, olyankor az iskolákban, óvodákban leviszik a gyerekeket az óvóhelyre, a hivatalokat, üzleteket pedig bezárják. Mivel azonban eddig csak egy rakéta ért el Kárpátaljára, az emberek teszik a dolgukat. Egy másik nyilatkozó szerint azonban, ha ez így megy tovább, nem marad magyar Kárpátalján, mivel az áramlekapcsolások miatt van, hogy egész nap nem lehet főzni, mosni, sokan fűteni se tudnak áram nélkül, sőt ilyenkor víz sincs. Mesélt arról is, hogy a cigányokat eddig nem vitték el, a hét közepén viszont már a szürtei romatelepen dzsippekkel, kutyákkal jelentek meg rendőrök és katonák.

Arról is beszéltek a helyiek, hogy riadóláncban értesítik egymást az egyik közösségi oldal zárt csatornáján, ahol nyomon lehet követni, hol vannak ellenőrzések, összeírások.

A Pesti Srácok munkatársai ellátogattak Munkácsra is, ahol a főterén óriás ukrán zászlót és a tanácsházára egymás mellé kitűzött hat másikat láttak. A lap felidézte, hogy 2017-ben a 81 ezer lelkes városban még közel 6500 lakos vallotta magát magyarnak, van magyar iskola, magyar művelődési ház, ami Munkácsy Mihály nevét viseli, és egyedül ott van még kint a magyar nemzeti lobogó. A vár ormáról botrányosan eltávolított turul helyén is kék-sárga zászló leng.

Beszámoltak arról is, hogy a 17 kilométerre lévő színmagyar Dercen áll a magyar állam által 2020-ra 2,6 milliárd forintból felépített futballakadémia épülete, amiről a magyar zászlót és a magyar feliratot is eltávolíttatták. A szóbeszéd szerint ugyanis kilátásba helyezték, hogy mindenkit elvihetnek a frontra, ha a magyar jelképek maradnak. Egy helyi nő azt mondta, már egyáltalán nincs magyar gyerek az akadémián.

A riportból az is kiderült, hogy az élelmiszerüzletről is hiányzik a magyar felirat. A kultúrház tetején ugyan a magyar felirat megmaradt, de az intézmény magyar igazgatóját már eltávolították. Kolorovics Valéria – akit 2020-ban Áder János Magyar Ezüst Érdemkereszttel tüntetett ki – és a férje voltak, akik megszervezték a néptáncoktatást a településen, őrizve a magyar hagyományokat. Schink Istvánt ugyanakkor 17 év után a Munkácsi 3. Sz. II. Rákóczi Ferenc Középiskola igazgatói székéből távolították el úgy, hogy 2024-ig él a kinevezése. A helyiek azt beszélik, a Viktor Baloga–Andrij Baloga apa-fia páros bosszúhadjáratának újabb epizódja, ami történik és a mostani magyartalanítás összefügg a munkácsi turul ledöntésével.

A munkácsiak úgy tudják, az egyértelműen törvénytelen, felhatalmazás nélküli szoborledöntés következményeként mindkét Balogát kitiltották Magyarország és az egész Európai Unió területéről. Ezt ők állítólag csak akkor tudták meg, amikor nemrég az egész család Ausztriába indult síelni és visszafordították őket a határon. Hozzátették: a magyarellenes bosszúhadjáratot a derceni polgármester, Bíró Lajos nem nehezményezte, sőt – a jegyzőkönyvek tanúsága szerint – a turulbontást is megszavazta.

A bosszúhadjárat része az is, hogy Balogáék kedvére írta meg jelentését az ukrán ombudsman – aki szintén a napokban állapította meg, milyen súlyosan törvénysértő és egyenlőtlen, hogy az olyan színmagyar településeken, mint Rafajnaújfalu, nincs kizárólag ukrán osztály, ahol csak ukrán nyelven folyik az oktatás. Az ombudsmani jelentésben elmarasztalt három iskolában viszont ukrán gyerek sincs.

A Magyar Nemzet birtokába jutott információk szerint az egyik Munkács-közeli halottasház már megtelt a keleti fronton elesett katonák holttestével, az azonosítást és kiadásukat azonban szándékosan lassítják. Az már korábban is bevett gyakorlat volt, hogy egy nap csak öt-hat halálesetet jelentettek be, miközben az áldozatok száma ennél sokkal magasabb volt. Ismert, hogy Ukrajnában a háborús veszteségek szigorú államtitoknak számítanak, amiről hivatalos információt csak ritkán hoznak nyilvánosságra. Aki a szabályt bármilyen módon – akár egy közösségi médiás bejegyzéssel vagy hozzászólással – megszegi, börtönbüntetésre számíthat.

Total
7
Megosztás
Total
7
Megosztás