Éles kritikát fogalmazott meg Volodimir Zelenszkij ukrán államelnökről és csapatáról egyik elődje, Petro Porosenko, miután a legutóbbi vilniusi NATO-csúcson Ukrajna nem kapott meghívást az észak-atlanti védelmi szövetségbe. Míg a kijevi vezetők befelé sikert kommunikálnak, addig az országban népszerű politikai Telegram-csatornák teljes malőrről és elbizonytalanodásról számolnak be.
Az ukrán politikai hagyományoknak megfelelően – a gyengeség jelét érzékelve – esett neki a zsidó származású, orosz anyanyelvű kabarészínészből lett ukrán államfőnek egyik elődje, Petro Porosenko. A kijevi legfelsőbb tanácsban elmondott beszédében az exelnök Zelenszkijt és körét hibáztatta azért, hogy Ukrajna a vilniusi csúcson nem kapott meghívást a NATO-ba. Porosenko azonban a NATO képmutató politikáját sem hagyta szó nélkül, mondván: a nyitott ajtóknak valóban nyitva kellene állniuk.
„Országunk két napon át remények között élt, és abban bízott, hogy a vilniusi NATO-csúcs eredményes lesz. Nem látom, hogy hol találtak szemmel látható eredményeket azok, akik azt állítják, hogy Vilnius nagyon sikeres volt Ukrajna számára. Sajnos a mostani Vilnius rendkívül hasonlított arra a Vilniusra, mely 2013-ban történt, amikor is Ukrajna nem írta alá az Európai Unióval a társulási megállapodást, amit végül én láttam el kézjegyemmel, miután megválasztottak” – utalt Porosenko arra, hogy 2013-ban Viktor Janukovics akkori államfő szintén Vilniusban nem írta alá az EU–Ukrajna társulási megállapodást, melynek következtében kitörtek a Majdan téri zavargások.
„Most pedig nem kaptuk meg a jól kiérdemelt meghívást a NATO-ba, miközben az ukrán hadsereg védi a szövetség keleti szárnyát. Sem a parlament, sem az elnök, sem az elnöki iroda, de még a kormány sem tett meg mindent” – fakadt ki Porosenko, aki kiemelte, egyedül a hadsereg tett meg mindent a NATO-csatlakozás elősegítésének érdekében. „Sajnos a mostani vilniusi dokumentum – folytatta a volt elnök – nem más, mint a 2008-as bukaresti csúcs fénymásolata. A G7-ek nyilatkozata pedig csak az akaratot jegyzi meg a védelmi garanciákra – bárki megnézheti –, ott a garancia szó egyszerűen hiányzik. Ami abban le van fektetve, nem más, mint a konzultációk elkezdése arra az esetre, ha a jövőben háború lenne. Nagyon jól tudom, hogyan zajlottak ezek a konzultációk 2014-ben, és semmilyen esetben nem szabad mindezt megismételnünk. Nincs szükségünk szavakra a nyitott ajtókról! Ha az ajtók nyitva állnak, akkor engedjétek meg, hogy bemenjünk rajta! Ha nem engedtek be bennünket az ajtón, az azt jelenti, hogy az zárva van, de, akkor mondjátok meg az igazat!” – fakadt ki a volt elnök.
Porosenko hozzátette, hogy a fegyvereket, a nagy hatótávolságú rakétákat meg kell köszönni a partnereknek. Azt is mondta, hogy sok vita volt a csúcs körül: egyesek a kormányt hibáztatják, mások mindent Joe Biden nyakába varrnának a kudarc miatt. Azonban hogy ki a hibás, majd a háború után kell megvitatni. A volt elnök szerint már most el kell kezdeni felkészülni az egy év múlva esedékes washingtoni NATO-csúcsra: teljesíteni kell a meghíváshoz szükséges feltételeket, végre kell hajtani a bírósági reformot, védeni kell a demokráciát, az emberi jogokat és a sajtószabadságot. Ez ugyanis az ukránok felelőssége.
Persze egyetértésben utódjával, Porosenko sem említette meg beszédében a kisebbségi jogok betartásának kötelezettségét, amit Magyarország és Románia kérésére szintén elvárna a NATO Ukrajnától. Nem véletlenül, hiszen 2017-ben, éppen az ő idejében kezdődtek azok az intézkedések, melyek ellehetetlenítik a kisebbségi nyelvhasználatot az országban. Hivatala idején előbb a kirekesztő tanügyi jogszabályt, majd a minden más nyelv használatát szinte megtiltó nyelvtörvényt fogadták el. Végül pedig jött az ez ellen tiltakozó nemzetiségek, köztük a magyarok hatósági vegzálása is.
A legújabb fasisztoid húzás: a NATO-csúcs alatt a köztudottan 90 százalékban orosz nyelven beszélő főváros, Kijev helyi tanácsa betiltotta az orosz nyelvű dalokat, koncerteket, könyveket, kulturális és kézműves termékeket és a művészeti alkotásokat is a nyilvános helyeken. A tiltás célja úgymond az ukrán információs tér megóvása az agresszor állam befolyásától.
A kijevi propaganda és információs hadviselés egyik elemeként Kárpátalján ismét a magyarokat hibáztatják, már a NATO-ba való meghívás elmaradását is a nyakukba varrják. A belügyi hatóságokkal kollaboráló helyi sajtóban rendszeresen a magyarokat hibáztatja a különféle ukrán kudarcokért, legutóbb már egyenes Orbán Viktor kicsinálását sürgették…
*
Rumen Radev bolgár elnök még pénteken azt mondta, hogy Kijev ragaszkodik a háború folytatásához, éppen ezért ódzkodik a béketárgyalásoktól. „Világossá kell tenni, hogy a háború árát ugyanakkor az európai emberek fizetik meg” – jelentette ki Bulgária államfője, amire Kijevben nyomban éles kirohanásokkal, bolgárellenes retorikával reagáltak.